A "butuska szépség", aki feltalálta a wifit
2013. szeptember 3. 14:01 Czingel Szilvia
„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután.” Az idézetet egy rendkívül szép, ám legalább annyira okos hölgynek tulajdonítják. Ő volt Hedy Lamarr, a világ egyik legszebb asszonya, aki rátermettségét és a műszaki tudományok területén mutatott kivételes képességét szépségével palástolta. Nem is rosszul. Mert míg Hollywoodban nem esett nehezére, hogy eljátsza a filmek kötelező szépség-kellékének szerepét, addig furcsábbnál furcsább találmányaival alapvetően járult hozzá - leginkább - a haditechnológia fejlődéséhez. A budapesti gyökerekkel rendelkező hölgy születésnapja nem merült feledésbe: hivatalosan ez lett az Európai Feltalálók Napja. Rászolgált.
Hedwig Eva Maria Keisler néven Bécsben született a jómódú bécsi bankár, Emil Kiesler és egy budapesti zongorista, Lichwitz Gertrúd lányaként. Hedyt nem járatták iskolába, hanem inkább otthon, házitanítók nevelték. Már egészen fiatalon négy nyelven beszélt folyékonyan, zongora és táncórákat vett, majd 16 évesen az osztrák főváros egyik leghíresebb, Max Reinhardt vezette színiiskolájának lett a növendéke. 19 éves volt, amikor egész életét meghatározó döntések sorát indította el: férjhez ment a nála 13 évvel idősebb osztrák fegyvergyároshoz, Fritz Mandlhoz. Vagyis ekkor mutatkozott meg először a fegyverekhez, valamint az eskövőkhöz való vonzódása (utóbbiból összesen hat jutott neki élete során). Szülei kívánságára a zsidó vallásról katolikusra tért át. Férjével nagy fegyverbemutatókon, vásárokon vett részt, ahol megismerkedett a fegyverek tervezésével, a modern haditechnológiákkal. Ennek később nagy szerepe lett feltalálói karrierjében.
Szépségével Hedy mindenkit lenyűgözött, tán jobban is, mint férje szerette volna, ezért féltékeny ura egy ausztriai villába száműzte. Egy ideig ott élt elzártan, ám megszökött, és meg sem állt Hollywoodig, ahol sztárkarriert csinált. Mivel korábban Bécsben szerepet kapott az Extase című hangosfilmben (1933), ahol gyönyörű teste kétszer is felvillant meztelenül - először egy úszómedencében, egy későbbi jelenetben pedig fák között futva -, nem kellett sokáig várnia az első hozzá illő filmszerepre. Férje, valamint az Ausztriát éppen megszálló nácik elől menekülve, már a Normandie fedélzetén szerződést írt alá a Metro-Goldwyn-Mayer képviselőjével. Amerikában már Hedy Lamarrként lépett partra, és hamar felkapott filmcsillag lett.
A korábbi bécsi impozáns családi vacsorák, amelyeket gazdag gyáriparosok társaságában töltött el, meghatározóak lettek későbbi találmányainak kifejlesztése során. A vacsoraasztalt körül ülők közül ugyanis senki nem sejtette, hogy ez a gyönyörű nő bármit is megért a szakmai beszélgetésekből. Butuska széplányt láttak benne, s erre a véleményre ő is ráerősített, amikor azoknak a nőknek, akik szépek és sikeresek szerettek volna lenni, a bevezetőben leírtakat tanácsolta.
Kezdetben nem annyira színészi tehetségével, mint inkább szépségével és kisugárzásával nyerte meg a nézőközönséget. Megjelenésével egycsapásra átformálta a frizuradivatot. Az 1938-as Algier című filmben Charles Boyer oldalán óriási szenzációt keltett: egyik napról a másikra szinte minden színésznő Hedy Lamarr középen elválasztott hajviseletét utánozta, az 1930-as évek végén pedig az addigi szőke helyett általa lett divat a barna haj. Újra divatba hozta a kalapviseletet, bár nemcsak a szó szoros értelmében vett kalapot tett a fejére, hanem mindenféle más fejfedőt: turbánt, sálat és kendőt is. Filmszínészi teljesítménye viszont sosem volt kimagasló. Lamarr ugyanazt a dekoratív kellékszerepet töltötte be, amelyet a legnagyobb kereskedelmi sikert hozó, Cecil B. DeMille rendezte Sámson és Delila című filmben.
A második világháború idején a férjétől “elemelt” katonai tervrajzokkal váratlanul betoppant az egyik amerikai katonai fejlesztő laboratóriumba, ahol felajánlotta szolgálatait. Lamarr a híradásokból tudta, hogy a pontatlan célmeghatározás miatt a szövetségesek igen sok torpedót pazarolnak el a tengereken. Bár első házassága idejéből komoly ismereteket szerzett a fegyverekről, a torpedókról és irányítástechnikáról, zseniális találmányát mégis a véletlennek köszönhette. 1942-ben szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló adóberendezést hoztak létre. Pedig eredetileg George Antheil csupán egy 16 darab mechanikus (lyukszalagos) zongorára írt művet akart szinkronizálni. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.
Czingel Szilvia teljes cikke a Múlt-kor Magazin 2013 nyári számában található
Támogasd a 
szerkesztőségét!
