Egy hamvába holt magyar mezopotámiai régészeti expedíció
2013. január 28. 10:29
A Közel-Keleten a XIX. század második felétől megszaporodtak a külföldi kutatóintézetek. Ezek az intézmények szinte kivétel nélkül ma is működnek, tudományos eredményeik elvitathatatlanok. A nagy intézetalapítási láz éppen a XIX-XX. század fordulóján érte el csúcsát – nem függetlenül az európai és amerikai nagyhatalmi politikától. Ebbe a sorozatba kapcsolódott volna be egy Magyar Keleti Archeológiai Intézet is. Az ötlet a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem régészprofesszorától, Pósta Bélától származott. Az 1910-es évek elején körvonalazódó terv szerint először Konstantinápolyban, majd valahol Mezopotámiában kívántak régészeti intézetet létrehozni. Ezt megelőzően a mezopotámiai terepet régészeti expedícióval akarták „feltérképezni”. A kutatócsapat 1914 decemberében indult volna útnak, az Erdélyi Múzeum- és Régiségtár fiatal osztályarcheológusa, a 26 esztendős Létay Balázs vezetésével. 1914. júliusában azonban kitört az I. világháború, augusztus 25-én pedig elesett Létay Balázs.
Előzmények
Az 1900 előtt külföldön végzett magyar ásatások története amilyen színes, annyira rövid. Magyar műkedvelő arisztokraták már az 1860-as években is kutattak külföldön, főleg görög és római régészeti emlékek után. Ehhez az egész Európában elterjedt gyakorlathoz köthetők Mátyus Izidor Itáliában és Zichy Ferenc Cipruson végzett ásatásai is. Ázsiában végzett magyar ásatásokról viszont a századfordulóig, a Zichy Jenő-féle expedíciókig nem tudunk. Leitner Vilmos (Wilhelm Leitner) és Stein Aurél észak-indiai kutatóútjai ugyanis nem magyar, hanem brit vállalkozások voltak.
Az akkor uralkodó kultúrpolitikai szemléletmódra jellemző, hogy 1907-ben felmerült Back Fülöp Kairóban élő magyar kereskedő kezdeményezésére egy Kairói Osztrák-Magyar Intézet terve, ami végül nem valósult meg. Elképzelhetetlen, hogy Pósta Béla ne tudott volna a magyar pénzből folyó sharunai és gamhudi ásatásokról, ugyanis 1908-ban Csepregi János klasszika-filológussal együtt képviselte a kolozsvári egyetemet a kairói nemzetközi régészeti kongresszuson. Nem lehetetlen, hogy már ekkor megfordult a fejében egy hasonló keleti régészeti kutatómunka ötlete.
„Részletkérdésekkel nem foglalkozom”
1899-ben Póstát a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemre hívták professzornak az előző évben elhunyt Finály Henrik helyére. Kolozsvárott, mint az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, valamint az egyetem archeológiai tanszékének vezetője szervezte és irányította a régészképzést. Olyan tanítványai – később kollegái – voltak, mint Buday Árpád, Kovács István, Roska Márton, de az egyetemi rendszeren kívüli tanfolyamaira is sokan jártak, nála kezdett például Móra Ferenc is. A szakirodalomban általában „Pósta-iskolának”, vagy „kolozsvári iskolának” nevezett régészeti műhely mintegy húsz éven át működött, egészen 1919-ig, a kolozsvári egyetem Szegedre költözéséig. Ugyanebben az évben Pósta Béla is meghalt.
Az egyetem évkönyvei szerint a karra 1906-ban iratkozott be egy 18 éves fiatalember, Létay Balázs, a keleti archeológiai intézet tervének későbbi motorja, aki 1910-ig volt az egyetem történelem-latin szakos hallgatója. Eleinte a már az egyetemen tanító Budaynál tanult klasszika archeológiát és filológiát. Érdeklődése később a Közel-Kelet, pontosabban a mezopotámiai kultúrák felé fordult. Az egyetem szakjai minden évben különböző pályázatokat írtak ki a hallgatók részére. 1910-ben Létay a 150 koronás fődíjat még a daciai feliratos emlékekről írott dolgozatával nyerte el, amit külön neki 200 koronára emeltek fel, később viszont már a „chaldeai-babyloniai művészet” köréből írt tanulmánnyal pályázott. Tanári vizsgadolgozatát 1912-ben a „Szumír szobrok történeti jelentőségéről” írta.
Pósta Bélának fontos volt, hogy tanítványai külföldi tanulmányi utakon mélyíthessék el ismereteiket, így Létay Balázs okleveles középiskolai tanár, az Érmészeti és Régészeti Intézet osztályarcheológusa „irodalmi eszközei kimerültével 1913. év vége felé Paris, majd London gyűjteményeiben folytatta tanulmányait” – olvasható Póstának a fiatalon elhunyt tanítványáról írt nekrológjában. 1914 elején Létay Londonból ezt írta mesterének: „Az assyrologia maga nem olyan horribilis anyag, hanem az a sok érintkezési pont, a rokon kérdések érdekeltsége stb. bizony meglehetős masszát nyújtanak, amiben könnyen el lehet tévedni, meg lehet zavarodni. Én most nyelvészeti vagy művészettörténeti részletkérdésekkel nem foglalkozom. Úgy gondoltam, ha először az egésznek a vázával tisztában leszek, a részleteket könnyebben és világosabban állíthatom magam elé.”
Pallag Zoltán cikkének folytatása a Múlt-kor magazin téli számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
