Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szent István-szobrot avatnak Bogyiszlón

2011. augusztus 18. 15:13 MTI

Közadakozásból megvalósuló Szent István-szobrot avatnak vasárnap a Tolna megyei Bogyiszlón. A talapzattal együtt három méter magas, művészeti betonból készülő emlékművet Fusz György Ferenczy Noémi-díjas szobrász és keramikus művész készíti.

<

Tóth István polgármester elmondta, hogy a szobor avatása régóta dédelgetett álom a Tolna megyei nagyközségben. Mint rámutatott, a környékbeli területek elnevezései - Vajka, Öreg-Vajka, Fajsz, Miske - ma is utalnak arra, hogy a vidék egykor Árpád-házi birtok volt. Eddig azonban híján voltak olyan köztéri emlékműnek, ahol méltó módon emlékezhetnek az államalapításra.

Az új műalkotás a katolikus templom elé, a Szent István térre kerül. A szoborállítás költsége hozzávetőleg hárommillió forintra rúg, amelynek összegyűjtéséhez az önkormányzat úgynevezett bogyiszlói tallért veretett, amelyet ezer forintért vásárolhattak meg az adakozók, és amelyből félmillió forint gyűlt össze. Ugyanennyi támogatást nyújtott a Paksi Atomerőmű Zrt., de más cégek is hozzájárultak pénzzel, illetve munkával a megvalósításhoz.

Tóth István elmondta, hogy a bronz és természetes kő drága, előbbi ráadásul "kelendő" is, ezért úgy döntöttek, művészeti betonból öntetik a szobrot. Elkészítésére a legjobb ajánlatot adó Fusz Györgyöt kérték fel, a talapzat elkészítését egy helybéli műköves mester, Forrai Lajos vállalta.

Fusz György, akinek több városban áll nagyméretű köztéri alkotása, elárulta, hogy most készít először szobrot Szent Istvánról. A Bogyiszlóra tervezett szobor egészalakos, talapzattal együtt háromméteres lesz. Kedden kiöntötték, most pihen, pénteken fogják kibontani - számolt be a folyamatról Fusz György.

Elárulta, hogy most első ízben dolgozik művészeti betonnal, ami természetesen meghatározta a megformálást is. Az alkotó szerint a szobor tömbszerűsége, sziklaszerűsége megfelelő módon sugallja majd azt a keménységet, határozottságot, ami a humánusság mellett az államférfit jellemezte.

Tóth István tájékoztatása szerint a vasárnapi avató ünnepség nyitányaként a református templomban Bogyiszló testvértelepüléseinek több polgára tesz állampolgári esküt, 10 órakor a katolikus templomban kezdődik ünnepi szentmise Udvardy György pécsi megyéspüspök részvételével, ezt követi majd az avatás és az ebből az alkalomból összeállított kulturális műsor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Szent István-szobrot avatnak Bogyiszlón

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra