Federico Fellini

2010. január 8. 14:04

(1920-1993)

Federico Fellini Oscar-díjas olasz filmrendező 1920. január 20-án született Riminiben. Filmes pályafutását gyermekkori élményei határozták meg: hétévesen látott bohócokat a cirkuszban, rendszeresen járt moziba, eszményképe Flash Gordon amerikai képregényhős volt. Érettségi után újságírónak állt, portrékat és képregényeket rajzolt, rádiózott és bedolgozta magát a filmgyárba.

Egy rádiósorozata hozta össze Giulietta Masina színésznővel, akit hamarosan feleségül vett. 1944-ben, Róma felszabadulása után ő írta Roberto Rossellini filmrendező Róma nyílt város című alkotásának forgatókönyvét, s később is több, a neorealizmus mintájának számító filmben segítette a rendezőt, aki egy kis Fiat kocsival fejezte ki köszönetét.

Fellini filmgyártó céget alapított, majd a rendezéssel is megpróbálkozott, a kezdetektől volt munkatársa Nino Rota zeneszerző. 1953-ban a vándorkomédiások között játszódó Országúton elsőként kapta meg az újonnan alapított, a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. A kitüntetést még három filmje nyerte el: 1956-ban a jövőben bizakodó, egyszerű római utcalány sorsát bemutató Cabiria éjszakái, 1962-ben az alkotói válságba került rendezőről (önmagáról) szóló Nyolc és fél, majd 1973-ban a gyermekkorát felidéző Amarcord (Emlékezem).

Egyik legismertebb alkotása Az édes élet (1960), amelynek címe a közhiedelemmel ellentétben "az élet édességére" utal. A főszereplő Marcello Mastroianni egy életét eltékozló újságírót alakított, s az egyik mellékszereplő nevéből ered a világszerte a lesifotósokra alkalmazott paparazzo kifejezés. Fellini első színes filmje 1965-ben a Júlia és a szellemek volt, egyik legösszetettebb alkotása az önéletrajzi utalásokkal teli Bohócok (1970).

Későbbi filmjei: a Casanova, A nők városa, az És a hajó megy, a Ginger és Fred egyre több bírálatot kaptak, utóbbit hiába szánta tisztelgésnek, Ginger Rogers még pert is indított ellene. Utolsó filmje, az 1990-es A Hold hangja megszokott álomvilágát idézi burleszk hatásokkal, élete végén reklámokat is készített.

1993-ban életművéért Oscar-díjat kapott, nem sokkal később agyvérzés miatt bal oldala lebénult. A betegségéről és halálközeli élményeiről tervezett film előkészületei közben halt meg 1993. október 31-én, felesége csak néhány hónappal élte túl. Minden hírneve dacára pénzügyi antitalentumnak bizonyult, "fényűzése" a taxizás és az evés volt.

Művészetében az álom és a valóság, az önéletrajzi elemek és a fantázia keverednek egy szimbólumokkal teli világban. Szatirikus érzéke, filozófiai hajlama és a társadalmi problémák iránti érzékenysége révén azt láttatja, amit a hétköznapok eltakarnak: az embert, a lélek mélyén rejtőző titkokat, a be nem váltott álmokat és vágyakat, a modern világ emberének magányát. Filmjeit gazdag képi világ, hatalmas, színpompás freskószerű ábrázolás jellemzi, a legnagyobb elismerésnek azt tartotta, ha rendező-festőnek nevezték.

Halála után az UNESCO Fellini-díjat alapított, szülővárosában múzeum nyílt, s a rajongók panzióvá átalakított nyaralójában is közelebb kerülhetnek a Mester emlékéhez.