Egyiptom későbbi államfője Beni Mor-ban látta meg a napvilágot. A hadsereg tisztjeként azok közé tartozott, akik elégedetlenek voltak Faruk király korrupt rendszerével, ezért részt vett az 1952-es katonai államcsínyben. 1954-ben megszerezte a miniszterelnöki címet, majd, eltávolítván tiszttársát, Mohammed Nágib tábornokot, az elnöki hatalmat is. 1956-ban már hivatalosan megválasztott elnökként államosította a Szuezi-csatornát, aminek következményeként Izrael megszállta a Sínai-félszigetet, s ezzel kitört a második arab-izraeli háború. Végül a Szovjetunió és az Egyesült Államok nyomására a brit-francia-izraeli seregek visszavonulásra kényszerültek. Nasszer, bár katonailag vereséget szenvedett, politikailag megerősödve került ki a konfliktusból, s vezető szerepet vívott ki magának és országának az arab világban. 1958-ban létrehozta az Egyesült Arab Köztársaságot (Egyiptom és Szíria államszövetsége), melynek 1961. évi felbomlásáig elnöke volt. Az 1955. évi bandungi értekezleten meghirdetett `pozitív semlegesség` helyett egyre szorosabb kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval, amely Egyiptom legfőbb hitelezője és fegyverszállítója lett. Folytatta a gazdaság államosítását, s az 1964. évi alkotmányban országát demokratikus és szocialista köztársaságnak nyilvánította. Pánarab törekvéseinek Egyiptomnak az 1967. évi harmadik arab-izraeli háborúban elszenvedett totális veresége (a Sínai-félsziget elvesztése) vetett véget. Ekkor lemondott elnöki tisztségéről, de a rábeszéléseknek engedve pozíciójában maradt, s így elnökként halt meg. Az élete utolsó percéig aktív egyiptomi elnök, aki az előző napokon még a jordániai polgárháború megfékezésén, a Husszein jordán király csapatai és Arafat palesztin gerillái közti fegyverszünet megteremtésén fáradozott - eredményesen - az arab államfők kairói csúcskonferenciáján 1970. szeptember 28-án szívinfarktusban meghalt. Az egyiptomiak nemzeti hősként búcsúztatták és gyászolták Nasszert.