Történészek vitáztak 1968 örökségéről
2008. május 26. 17:00
Magyarországon 1968-cal kapcsolatban nincs mire emlékezni - állapította meg pénteken, a XX. Század Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén Kovács András történész.
<
A történész kifejtette azt is, hogy míg Csehszlovákiában egyfajta harmadik utas, a rendszer keretein belül is megvalósítható reformokra törekedtek, Magyarországra 1956 árnyéka vetült. Sokaknak az volt a véleményük, hogy a Kádár-féle mérsékelt diktatúra a legtöbb, amit ki lehet hozni a rendszerből.
Kovács szerint a prágai próbálkozásokkal kapcsolatos magyar kételyekre bizonyíték, hogy a csehszlovákiai katonai beavatkozás csak enyhe tiltakozáshullámot váltott ki, köztük a Lukács-tanítványok tiltakozását. A történész még néhány kulturális produktumot, jelesül Jancsó-filmeket sorolt 1968 magyarországi hozadékához.
A csehszlovákiai útkeresésnek 1968. augusztus 21-én öt szocialista ország katonai beavatkozása vetett véget. Közel 200 ezer katona vonult be a szintén szocialista országba, Bulgária csak egy légideszant ezreddel, a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) történelmi okokból csak főtisztekkel vett részt az akcióban. Dubcek egy év múlva törökországi nagykövet lett, majd kikerült a politikai életből.
A konferencia utolsó napján polémia is kialakult a csehszlovákiai akcióról. Valerij Muszatov, Oroszország volt budapesti nagykövete az 1968-as bevonulást "gyerekjátéknak" játéknak nevezte "a mai amerikai akciókhoz" képest. Horváth Miklós hadtörténész kétségbe vonta, hogy Kádár János különutas politikát folytatott volna a csehszlovákiai válság idején. Ő tette fel azt a kérdést is, hogy milyen "nemzetközi környezet" tette kényszerítővé 223 magyar kivégzését 1956 után.
Schmidt Mária történész, a XX. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt feszegette, hogy amennyiben egyesek reálpolitikát, kényszerpályát emlegetnek az 1968-as magyar lépéssel, a csehszlovákiai bevonulással kapcsolatban, akkor a szorító politikai körülményekkel igazolható felmentés nem illeti-e meg például a két világháború közötti magyar politikusokat is.
A kérdés címzettje, Berecz János, az egykori állampárt, az MSZMP Központi Bizottságának ideológiai titkára és az Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke, aki az 1956-os "ellenforradalom" történetével foglalkozó művével szerzett kandidátusi címet, előadásában elmondta: a marxista történetírás nem ismerte el kellőképpen a bethleni konszolidáció jelentőségét. Ám, mint fogalmazott, "zsidótörvényeket nem volt kötelező hozni", s a szövetségesek keresése is vehetett volna más irányt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
