Európai szövetség okozta az indián birodalmak vesztét
2007. december 14. 12:00
<
A feltartóztathatatlan invázió
A Mayflower utasai is az indiánoknak köszönhették életüket, és ekkor hallották Tisquantum történetét is. Manitu dühe és elrabolt társai útjáról nem maradt feljegyzés, bár valószínűleg hat hétig tartott. A spanyolországi Malagában kötöttek ki, ahol Hunt el akarta őket adni rabszolgának. Tisquantumot és néhány társát katolikus papok mentették meg, akik ellenezték az indiánok elleni brutalitást. A rendkívül leleményes Tisquantumnak sikerült rábeszélnie őket, hogy engedjék vissza hazájába.
Londonba került, ahol megtanult angolul, és végül sikerült visszatérnie, igaz közel kétezer kilométerre Patuxettől. Mivel a szárazföldön veszélyes lett volna, hajóval tette meg az utat otthonáig. Ami azonban ott fogadta, megdöbbentő volt: az egykor sűrűn lakott falvak elnéptelenedtek, mindenütt temetetlen holtak hevertek. Néhány túlélő és Massasoit mesélte el a történteket.
Az európaiak egy betegséget hurcoltak be, ami valószínűleg a romlott élelmiszer okozta vírusos hepatitisz lehetett. A járvány 1616-ban kezdődött és három évig tartott elpusztítva Új-Anglia lakosságának 90%-át. Massasoitnak csupán 60 embere maradt, és az egykor 20 ezer embert számláló szövetség is 1000-re zsugorodott. A wampanoagok és a zarándokok is úgy vélték, hogy a betegség az isteni akarat jele volt. Az indiánok meg voltak győződve arról, hogy isteneik elhagyták őket. A zarándokok pedig úgy értelmezték a járványt, hogy isten helyet készített számukra az újvilágban.
Tisquantumnak már nem volt otthona, ezért visszatért Maine-be, de mivel a fehérekkel sem akart maradni, ismét visszament Massachusettsbe. Útközben azonban elfogták, és Massasoid foglya lett, akinek telebeszélte a fejét az európaiak városairól és hatalmáról azt sugallva, hogy velük ismét megszilárdíthatja a hatalmát az ellenséges törzsek ellenében. Amikor Massasoit hírét vette, hogy idegenek telepedtek le Patuxetben, figyelni kezdte őket, és már fontolgatni kezdte a szövetség gondolatát.
Massasoit ekkor felajánlotta, hogy békén hagyja a telepeseket, cserébe pedig segítséget kért az ellenséges törzsekkel szemben. A két rossz közül az általa kisebbnek vélt rosszat választotta, ami később végzetes döntésnek bizonyult. Amikor a zarándokok ugyanis már biztonságban érezhették magukat, megülték az első hálaadás ünnepét. Az ünnepségen Massasoit is megjelent embereivel. A kezdeti feszültség után végül együtt fogyasztották el az ünnepi ételeket.
Tisquantum a túlélésért küzdött és nélkülözhetetlenné tette magát a zarándokok között. Hogy mindezt miért tette? Ambiciózus tervet dédelgetett: a túlélőkkel helyre akarta állítani az egykori indián közösséget Plymouth közelében, amit a wampanoag szövetség központjává kívánt alakítani, és meg akarta szerezni a nagyfőnöki címet. E nagyszabású cél érdekében még attól sem riadt vissza, hogy kijátssza egymás ellen az indiánokat és az angolokat. Az indiánokat arról próbálta meggyőzni, hogy jobban meg tudná őket védeni, mint Massasoit, mivel az idegeneket is maga mellé tudja állítani. A zarándokoknak pedig azt mondta, hogy Massasoit ki akarja játszani őket, és támadást tervez Plymouth ellen. Rá akarta venni őket, hogy támadják meg a nagyfőnököt.
1622 tavaszán jött el a megfelelő alkalom, hogy Tisquantum végrehajtsa a tervét, de minden balul ütött ki. A telepesek nem úgy reagáltak, ahogy várta, Massasoit pedig rájött az összeesküvésre, és arra kérte az idegeneket, hogy adják ki neki Tisquantumot. A zarándokok megtagadták a kérését, ami elmérgesítette a viszonyt a két fél között. Májusban és júniusban az eső elverte a termést, amit nem tudtak pótolni, mivel a wampanoagok minden kapcsolatot megszakítottak velük. Tisquantum csak kísérettel hagyhatta el a telepet, de továbbra is segítette a zarándokokat. Éppen egy tárgyalásról tértek haza, amikor Tisquantum megbetegedett, és pár nap múlva meghalt.
A következő évtizedekben több ezer európai érkezett Massachusettsbe. Massasoit népével megpróbálta átvészelni az inváziót. Az általa kötött egyezség 50 évig tartott. 1675-ben azonban egyik fia -felháborodva a fehérek igazságszolgáltatásán - megtámadta a jövevényeket. A brutális és szomorú háború, amely az európaiak győzelmével zárult, egész Új-Anglián végigsöpört. A győzelemnek sokféle oka lehetett: az egyik magyarázat szerint az indiánok nem voltak hajlandóak átvenni az európaiak brutális harcmodorát, amely képes volt egész falvakat kiirtani. Egy másik elmélet az európaiak létszámfölényével magyarázza a győzelmet. Az indiánok mindennel szembe tudtak szállni, de tehetetlenek voltak az európaiak által behurcolt betegségekkel szemben. Új -Anglia megmaradt őslakosainak egyharmadát a különféle betegségek vitték el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
