Talajvíz tette tönkre az egyiptomi kőfejtőt
2007. november 28. 13:00
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint az ókori egyiptomi építkezések egyik legfőbb kőfejtőjét csatorna köti össze a Nílussal, és a talajvíz sója is innen beszivárogva tette használhatatlanná a bányát.
<
"Néhány kutató úgy véli, hogy ez az árok kötötte össze a kőfejtőt a Nílussal. Az éves áradások idején a hatalmas gránitszobrokat könnyebb volt vízen szállítani, mint szárazföldön" - mondja Dr. Richard R. Parizek, geológiaprofesszor. Parizek és munkatársai azt vizsgálták, hogy valóban létezett-e ilyen összekötő csatorna. Ásatásokat nem folytathattak, ezért földhőmérsékleti mérések és a felszíni szeizmikus visszaverődések segítségével próbálták meghatározni a csatorna vonalát.
Lyukakat fúrtak a földbe, amelyekbe csöveket illesztettek, és így mérték meg a föld hőmérsékletét. A kőfejtő alja tömör gránitból van, amelybe nem szivároghatott sok talajvíz, hőmérsékletét pedig az alulról jövő geotermikus energia ill. a külső hőmérséklet határozza meg. A csatorna vonalában az üledékkel teli részekbe beszivároghatott a talajvíz, és ez a terület más hőmérsékletet mutat. "A tavasszal és télen vett hőmérsékleti minták azt mutatták, hogy a csatorna még mintegy 150 méteren keresztül folytatódott, de nem mehettünk tovább, mert akkor már beleütköztünk volna egy temetőbe" - mondta Parizek.
A hőmérsékleti adatok megerősítésére a kutatók a szeizmikus visszaverődést és a fénytörést is vizsgálták. A mérésekből kiderült, hogy a Nílus felé haladva a csatorna egyre mélyült. Az üledékkel teli csatorna magyarázatul szolgálhat arra, hogyan került só a kőfejtőbe, ami romboló hatással volt az obeliszkkészítés folyamatára. A talajvíz emelkedésével ugyanis a csatornában lévő víz szintje is megemelkedett, és a víz visszahúzódása után só maradt vissza.
A csatorna létezése az első lépés a víz okozta károk helyreállítása felé. A kutatók szerint a problémát három módon lehet megoldani. Az első szerint aknát kell fúrni az üledékes anyagba, és a talajvízszint csökkentése érdekében ki kell belőle szivattyúzni a vizet. "Ezt állandóan meg kellene ismételni, hogy hatékony legyen" - véli Parizek. A második megoldási lehetőség csak akkor valósítható meg, ha a vizes üledék a régészeti lelőhelyen belül vagy azzal határosan lenne. A gránit alapnál kiásott és tömör agyaggal töltött árok megakadályozná a talajvíz beszivárgását a kőfejtőbe, és csak néha lenne szükség a víz kiszivattyúzására.
A harmadik megoldás szerint cementet kellene önteni a csatorna átázott részeire, amelyeket a különböző helyeken fúrt lyukakon juttatnának a megfelelő helyekre. Ennél a megoldásnál is szükség van néha szivattyúzásra. "A második és harmadik lehetőség igen hasonló, mindkettőnél kevesebb szivattyúzásra lenne szükség, mint az elsőnél. Az agyagos változat azonban lehetővé tenné a földben rejlő leletek kiásását, ami a cementnél nem lenne lehetséges" - véli Parizek.
A kutatók szerint további vizsgálatokra van szükség, és azt is biztosítani kell, hogy mind a turisták, mind a kutatók hozzáférhessenek a leletekhez.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
