Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Olasz régész cáfolja Romulus és Remus barlangját

2007. november 28. 11:00

Egy vezető olasz régész szerint a múlt héten az olasz kulturális miniszter által szenzációként tálalt, nemrég felfedezett barlang Nero császár palotájának egyik terme lehetett.

<

A szakértők a múlt héten azzal érveltek, hogy többé-kevésbé biztosnak tekinthető, hogy a Lupercalé-barlangot találták meg, amelyet a rómaiak azért tiszteltek évszázadokon át, mert a legenda szerint a nőstényfarkas ott szoptatta az várost alapító ikreket. Adriano La Regina, az Örök Város 1976 és 2004 közötti régészeti főfelügyelője azonban másként látja a kérdést: szerinte ugyanis a helyszínen talált feliratokból kiderül, hogy Lupercalé 50-70 méterre északnyugatra lehet a most talált barlangtól.

Szerinte a feltárt helyszín valójában Nero első palatinusi palotájának egyik szobája lehetett, amely i.sz. 64-ben, a nagy római tűzvészben égett le. La Regina szerint a Lupercalé legjobb leírását Halikarnasszoszi Dionüszosz görög történetírónak köszönhetjük, aki szerint a barlang a Győzelem temploma mellett állt a Palatinuson, míg a most felfedezett hely Apolló egykori temploma mellett található. A régész szerint ezt Dionüszosz minden bizonnyal megörökítette volna, hiszen az Apollónak szentelt épület nagyobb és híresebb volt a másik templomnál.

A mozaikok és a barlang díszítései szerinte egytől egyig Nero korára utalnak, és a terem szerkezete igencsak hasonló a császár új palotájában, a híres Domus Aureában található helységekhez. A barlang "csupán" egy nympheum, azaz egy mesterséges barlang  lehetett, amely szintén csodás felfedezésnek számít. A kulturális minisztérium egyelőre nem kommentálta a hírt.

Hol is járunk?

Az ókori legenda szerint a Romulus és Remus ikerpár apja maga Mars isten volt. A csecsemőket a Tiberis partján egy barlangban hagyták, ott talált rájuk a nőstényfarkas, amely tejével táplálta és megmentette a későbbi városalapítókat. Romulus és Remus között később ádáz viszály tört ki, és Romulus megölte Remust. Az antik Rómában a Lupercalé-barlangban emlékeztek meg évente a legendáról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Olasz régész cáfolja Romulus és Remus barlangját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra