Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Fintorognak a rómaiak a Béke oltárának új helye miatt

2007. január 17. 13:15

A tisztítás és a restaurálás nem tartott volna ennyi ideig, de a szépséges oltár új házat is kapott - írta Ferenczi Attila az Ókorblogban.

<

A rómaiaknak nem lehet a kedvükre tenni: nem tetszett nekik már a Mussolini által kialakított nagyszabású Augustus-körzet sem. A Duce 1937-ben ugyanis `megszabadította` az Augustus-mauzóleumot a középkorban és később rá- és hozzáépített falaktól (mozgalmas története során bikaviadalok rendezésére szolgáló aréna és koncertterem is volt), és az itáliai fasizmus jellegzetes, nagy tömbökből kialakított, kis art decós rátett díszítéssel `feldobott` modernista épületeivel vette körül az egész teret.

Itt állították fel egy évvel később az Ara Pacist is, amelyet akkor a már régebben ismert darabokból, illetve a Via del Corso meg a San Lorenzo in Lucina templom sarka alól (ahol eredetileg is állt) ügyesen kibányászott nagyobb tömbökből állítottak össze. A Via del Corso nagyjából az ókori Via Flaminia vonalán halad, és ezen az úton tért haza három éves távollét után Augustus i.e. 13-ban Hispania és Gallia ügyeinek sikeres "elrendezését" isteni háta mögött tudva. 1938-ban a Corsón nem lehetett felállítani, így kb. 400 méterrel arrébb vitték, és a mauzóleum és a Tevere között találták meg új helyét.

A régi védőépületet is sokat szapulták. Nem is ok nélkül. Kicsi volt, csak úgy szorongott az ókori építmény a házban, ráadásul a minimalista vasbetonszerkezet rettenetesre szürkült a romai forgalom füstjében. Az új épületre viszont senki sem mondhatja, hogy kicsi. A múzeumtervező sztárépítész Richard Meier épülete, tágas, világos és modern. Magából az oltár méretéből is következik, hogy csak hatalmas lehet, ami tágasan magában foglalja. Ezzel persze meg az a baj, hogy túl nagy. Elfér benne az Ara Pacison kívül egy kisebb múzeum is.

Az épület világítóan fehér színt kapott, a szerkezet beton, üveg és acél keveréke, de a belső térben több monumentális méretű dekoratív fal készült - néhol rusztikusan, másutt csiszolva - a jellegzetes római travertin mészkőből. A bejárat melletti nagy rusztikus felület előtt helyezték el a gens Iulia reliefen látható portrék másolatát is. Magát az oltárt letisztították, és nagy előnye a mostani elhelyezésnek, hogy be lehet menni a védőfalak mögé, és közelről lehet megnézni az áldozati asztalt is. Az épület oldalában meghagyták a Res Gestae régi, 38-as feliratát.

A múzeumban egyrészt az Ara szimbolikáját (érdekes módon részletesen inkább csak az alsó sor növényi díszítményét) értelmezik, és néhány művészettörténeti párhuzamot is kiállítottak, ahol vegyesen találunk másolatokat és eredeti darabokat. A legérdekesebb ezek közül talán a Claudius-oltár darabjai. Claudius is épített ugyanis az Ara Pacishoz meglehetősen hasonlító védőfallal körlvett reprezentatív oltárt. Ennek egy híres darabja a Medici család birtokában volt, az most is csak másolatban van kiállítva, eredetije a Villa Mediciben maradt. A múzeum ezen kívül számítógépes modellekkel, hatalmas monitorokkal, és tanulságos ábrákkal várja a látogatókat.

Az egészből már csak Augustus lecsupaszított mauzóleuma lóg ki, ahová a környékbeli kutyatulajdonosok hordják le kedvenceiket.

Ferenczi Attila - Ókorblog

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Fintorognak a rómaiak a Béke oltárának új helye miatt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra