Bikáson született 1880. február 14-én. 1901-ben szerzett építészmérnöki oklevelet Budapesten. Az egyetem középkori műépítéstani tanszékén lett adjunktus, 1914-ben műszaki doktor lett, 1918-tól Magyarország középkori építészeti emlékeinek magántanára, 1919-ben a Műemlékek Országos Bizottságának vezető építésze. 1919-től magánépítész irodát is fenntartott. Az 1900-as évek elejétől részt vett a magyar műemlékek, köztük a vajdahunyadi vár, a kecskeméti katolikus nagytemplom, a kolozsvári ferences kolostor, a selmecbányai óvár feltárási, helyreállítási és restaurálási munkáiban. Közreműködött a visegrádi királyi palota ásatásainál, több kassai műemlék (Miklós-börtön, Orbán-torony, Székesegyház), s a budapesti belvárosi plébániatemplom restaurálásánál. Műemlék-helyreállításait tudományos megalapozottság, műszaki biztonság, a leletek szakszerű bemutatása és a szükséges kiegészítések stílushű megvalósítása jellemezte. Irányításával folyt a margitszigeti domonkos kolostor, az esztergomi Árpád-kori királyi palota, a székesfehérvári középkori székesegyház műemléki feltárása. Tervezett több bérházat és középületet is, s tervei szerint épült a lillafüredi Palota Szálló. Főbb művei: A selmecbányai óvár (1914), Árpád-kori építészeti maradványok Óbudán (1916), A budavári várpalota Mátyás király korában (1920), A gótika műemlékei (1925), Visegrád vára (1932), A budapesti belvárosi plébániatemplom (1933).