Kecskeméten született, 1895-ben belépett a piarista rendbe, papnövendékként a budapesti egyetem hittudományi karán tanult. 1902-ben bölcsészdoktori, 1904-ben latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett. 1902-től tanított különböző gimnáziumokban, 1904-ben kilépett a piaristáktól, 1918-19-ben a fővárosi Veres Pálné Leánygimnázium igazgatója volt. A Tanácsköztársaság idején a közoktatásügy középiskolai feladatainak irányításával bízták meg, de a bukás után megfosztották állásától. Ezért 1920-tól szépirodalommal és népszerűsítő irodalommal foglalkozott. 1945 után a budapesti tudományegyetemen tanított. Nyugdíjazása után, 1952-től az irodalomnak szentelte életét. Az ókori irodalommal foglalkozó tudományos cikkei számos magyar és külföldi folyóirataiban jelentek meg. Írói munkásságának fő területét ismeretterjesztő regényei, elbeszélései, rádiónovellái alkották, amelyek az ókori kulturális élet ismeretanyagából táplálkoztak. Műfordítói munkája is jelentős. Szülővárosban hunyt el 1970. február 19-én.