Újlakon született 1883. március 15-én. 1906-1908 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly tanítványa volt. Az 1910-es években elsősorban a paraszti környezet foglalkoztatta. 1918-tól rövid megszakításokkal a Balatonnál élt, előbb Keszthelyen, majd Badacsonytomajban, és számtalan aspektusban és napszakban festette meg a a Balatont (Felkelő nap 1919, Vihar a Balatonon 1921). Művészetének fő problémája volt az ember és a természet örök viszonya, együvé tartozása. Az 1920-as évek végén több vallási tárgyú képet is festett (Keresztelő Szent János, Szent Kristóf). 1922-ben Budapesten, 1928-ban Berlinben és Drezdában volt kiállítása. A modern magyar festészet egyik legeredetibb hangvételű, drámai erejű képviselője volt. Művészetére jellemző az impresszionizmus fényimádata, a plein air frissesége és az expresszionizmus drámája. Munkáiban együtt élt a grafikus és a festői elem. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1998-ban posztumusz Magyar Örökség díjat kapott. Emlékmúzeumát egykori műtermének helyén, a Badacsonyban 1973-ban nyitották meg. Fő művei itt, valamint a Magyar Nemzeti Galériában találhatók.