Marie Antoinette

2005. november 3. 13:53

Mária Terézia tizenhat gyermeke közül a tizenötödiknek baljós előjelek árnyékában kezdődött az élete: halottak napján, egy nappal a pusztító lisszaboni földrengés után jött napvilágra (1755. november 2., Bécs), ráadásul keresztszülei is portugálok voltak. Szórakozni vágyó és a cicomát módfelett kedvelő kislány volt, mindezt azonban feledtette kedvessége és szépsége. Anyja kulcsszerepet szánt neki hatalmi játszmáiban, az osztrák-francia kibékülés betetőzéseként nyélbe ütötte, hogy lánya a nála egy évvel idősebb trónörökös, Berry herceg, a későbbi XVI. Lajos felesége legyen. A tizennégy és fél éves kis princesz 1770. május 16-án világra szóló ünnepségek közepette ment férjhez a tizenhat éves dauphinhez. Az előjelek kísértetiesen ismétlődtek: az esküvőt követő népünnepélyen a mai Concorde téren a tűzijáték rakétái a tömegben robbantak, a pánikban száznál többen vesztették életüket. Az áldozatokat a Sainte-Madeleine temetőben hantolták el - ugyanott, ahová negyedszázaddal később a lefejezett királyné tetemét is behányták egy tömegsírba.

Marie Antoinette férje bátortalan, határozatlan és magának való ember volt. Állítólag a világon három dolgot szeretett: enni-inni, fúrni-faragni és vadászni, s két dologtól irtózott: a macskáktól és a nőkkel való intim kapcsolatoktól. Egyiktől sem menekülhetett: amikor egyszer dolgát elvégzendő a hordozható illemhelyre telepedett, nem vette észre, hogy abban már egy macska bújt el, s az elzártságából foggal-körömmel menekülni igyekezett. Feleségét sem sűrűn látogatta, a magány évei alatt Marie Antoinette a szórakozásban próbált feledést keresni. Késő éjszakáig táncolt, kártyázott arisztokrata barátnőinél, mígnem férje megelégelte a dolgot, és bezáratta a palota kapuit, így hajnalig kellett hintójában dideregnie. Egykori népszerűsége gyorsan megkopott, s a pletyka szerint udvarnőit fogadta meleg barátságába. A legenda szerint az egyre aggasztóbb hírek hallatán végül Mária Terézia inkognitóban Párizsba küldte fiát, Józsefet, aki rábeszélte sógorát egy férfiaknál szokásos apró műtétre. Az operáció után a jég megtört, és hét évi házasság után Marie Antoinette-nek négy gyermeke született (1778, 1781, 1785, 1786). Közülük csak legidősebb gyermeke, egy leány érte meg a felnőttkort. (Terhessége idején a lojális francia dámák állapotához illeszkedő divatot is kreáltak.)

1774-ben meghalt XV. Lajos, az új király megkoronázására Rheimsben került sor. Párizsban éppen éhínség dúlt, a hagyomány szerint ekkor hagyták volna el a királynévá lett Marie Antoinette száját a hírhedt szavak: "Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot!" A valóságban persze nem mondott ilyet, sőt részvéttel szemlélte a nép helyzetét. Politikával egyébként sem foglalkozott, részben mert nem értett hozzá, részben mert nem is érdekelte.

Érdekelte viszont a divat, a kártya, a pazarlás. Soha előtte (és valószínűleg utána sem) költött királyné annyit ruhára, becsvágya volt, hogy a legelegánsabb francia nőként csodálják. (Ezt ugyan nem érte el, de kiérdemelte a Franciaország legszebben lépkedő asszonya címet.) Szenvedélyesen és csillagászati összegekben kártyázott, ezért ragadt rá a Madame Déficit gúnynév. Ékszerek iránti vonzódása miatt robbant ki a híres nyaklánc-per, amelyben ugyan ártatlan volt, de az eljárás a végső döfést jelentette a dinasztia számára. Marie Antoinette a forradalom kitörésekor már a leggyűlöltebb asszony volt Franciaországban, nem is hívták másként csak hogy l'autre chienne (másik kutya - az autrichienne, osztrák helyett), avagy la putaine d'Autriche, az osztrák szajha.

1789-ben a Bastille lerombolása után (e napról XVI. Lajos csak azt jegyezte fel naplójában - rien, azaz semmi, mert nem ejtett zsákmányt a vadászaton) a királyi családnak Versailles-ból Párizsba kellett költöznie. 1791 júniusában megpróbáltak megszökni, de elfogták és visszavitték őket Párizsba. (A kudarc oka az volt, hogy a nagyétkű királynak hiába rendeztek be külön útikonyhát a hintóban, megállt ebédelni, s közben a határokra elért a szökés híre.) A kalandban Marie Antoinette haja teljesen megőszült, az iránta való gyűlölet még jobban erősödött. A királyné továbbra is a külföldi segítségben reménykedett, azzal is megvádolták, hogy kiadta a francia haditerveket. A háború kitörése után, 1792 augusztusában férjével együtt a Temple börtönébe zárták, fiát elvették tőle. ("XVII. Lajos" sorsa máig nem tisztázott, valószínűleg a börtönben őt is meggyilkolták.)

A Konvent 1792 szeptemberében eltörölte a monarchiát, "Louis Capet polgárt" 1793 januárjában halálra ítélték és kivégezték. Sorsát "Capet özvegy" sem kerülhette el: augusztusban a Conciergerie fogházba vitték, ahol igen kegyetlenül bántak vele. Ő méltósággal viselte a megpróbáltatásokat, és azt is, amikor októberben a jakobinusok követelésére bíróság elé állították, és halálra ítélték. A 37 éves asszony 1793. október 16-án, déli negyed egykor hajtotta fejét a Concorde téren a "nemzeti borotva", a nyaktiló alá. A kivégzés után még Hébert, a radikális jakobinusok vezetője is kénytelen volt elismerni, hogy "...egyébként a szajha mindvégig bátran, szemtelenül viselkedett."

"Az osztrák szukát" jeltelen tömegsírba temették, így a Bourbon-restauráció után fel sem tudták kutatni tetemét, csak egy félig elrohadt harisnyakötőből vélték azonosítani. Tragikus élete számtalan regény és film témája volt, 1938-ban Norma Shearer főszereplésével készült róla pazar film Amerikában, napjainkban Sofia Coppola forgat róla mozit Kirsten Dunst főszereplésével. Életrajzai közül Stefan Zweigé a leghíresebb, a nyaklánc-perrel pedig Szerb Antal foglalkozott.