A Nagy Nő

2005. szeptember 26. 23:07

Az utrechti kutatásban részt vett Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem docense. Az eredményt azzal magyarázza: a történelem alapvetően férfihistória: harcok, csaták krónikája. Ebben a nők legfeljebb magányos hősként, áldozatként jelennek meg. Pozitív azonosulási mintákat nem nyújtanak. Amikor a diákoktól kérték, nevezzenek meg számukra jelentős történelmi nőalakokat, az egykori Szovjetunió tagországaiból érkezett hallgatók a munkásmozgalom mártírjait - Rosa Luxemburgot, Clara Zetkint - sorolták. A nyugati diákok a feminizmus kultuszfiguráit: Virginia Woolfot, Simone de Beauvoirt. A magyarok Kaffka Margitot említették. De inkább senkit.

`Ezért a helyzetért nálunk a férfidominanciájú politika és társadalom felelős` - véleményez Ilonszki Gabriella, a Budapesti Közgazdasági Egyetem politikatudományi tanszékének docense. Hozzáteszi: a nők évszáza-dokon át csak mint a nemes urak családtagjai, harcostársai kerülhettek be a közéletbe. Ezért őrizte meg az emlékezet például Zrínyi Ilonát, aki a Habsburgok elleni küzdelemre nevelte fiát, II. Rákóczi Ferencet. A törökverő Dobó Katica - valójában Krisztina - az egri vár kapitányának, Dobó Istvánnak volt a lánya, s felesége Balassi Bálintnak. Kossuth Lajos legkisebb húga, Kossuth Zsuzsanna tábori kórházakat szervezett a '48-as honvédeknek.

A 19. századi nőmozgalmak vezetői már `saját jogon`, önálló programmal léptek a közélet porondjára. De mindehhez szükség volt az arisztokrata származásra és férfi támogatóra. Beethovennel és Kossuth Lajossal is szoros barátságot ápolt Brunszvik Teréz grófnő, az első magyarországi óvoda - Angyalkert - megalapítója. Unokahúga, Teleki Blanka 1846-ban nyitotta meg Pesten az első magyar leánynevelő intézetet. Munkájához a legtöbb támogatást Vasvári Páltól kapta. A Nógrád vármegyei főjegyző felesége, Veres Pálné hozta létre az első Nőképző Egyletet, amelyet Gyulai Pál igazgatott.

`Ezek a mozgalmak a művelődés révén akarták a nőket politikai szerephez juttatni, honszeretetre nevelni` - mondja Pető Andrea. E történelmi nagyasszonyok sorsában közös elem az önfeláldozás és a harc. Gyakran ütköztek koruk vezető, reformer férfijaival is. Például Veres Pálné Deák Ferenchez fordult petíciójával, amelyet kilencezer nő írt alá: az Országos Női Főtanoda felállítását kérvényezték. Deák elutasította őket. Teleki Blankát és a nevelőköréhez tartozó Leővey Klárát a szabadságharc leverése után többéves várfogságra ítélték. `Bár e nők küzdöttek bizonyos kiváltságokért, a nők választójogáért nem. Sosem kérdőjelezték meg a férfiuralmú társadalom alapjait` - állítja Pető.

A 20. században két fő politikai irányzat vált meghatározóvá Magyarországon: a baloldali és a konzervatív. Mindkét oldalnak megvoltak a maguk női ikonjai is. A konzervatív és a balos politikus asszonyok értékrendje eltért egymástól. A `női ügyeket` - anyaság, gondoskodás, nevelés - főleg a konzervatív pártok nőtagjai képviselték. A szociáldemokrata és a kommunista pártban az egyformaság jelentette az egyenjogúságot. Azt hirdették: nincs külön nőügy, csak közös munkásügy. A karakterek különbségét jól mutatja a konzervatív Slachta Margit szembeállítása - mondjuk - Kéthly Annával vagy Martos Flórával.

Tovább a cikk folytatásához