A hajójuk tette hódítóvá a vikingeket
2005. október 18. 12:03
A Le Figaro munkatársa új könyve megjelenése kapcsán a 'viking mítosz' eredetéről beszélgetett Régis Boyer-vel.
Kereskedő kalózok
Erre nem könnyű igazából pontos választ adni. Véleményem szerint az északkal kapcsolatba hozható mitológia már az antikvitásban megfigyelhető, az ókor nagy szerzői Tacitus, idősebb Plinius és Strabón előszeretettel fordultak ezen égtáj felé. A rómaiak szerint a fény északról érkezett. Ez minden bizonnyal összefüggésbe hozható a tisztaság keresésével, amit a romantika a 19. században újra felelevenített. Hová ment Iászon, hogy megkeresse az Aranygyapjút? Északra. Ebből a mitológiában alakult ki az az elképzelés, mely szerint itt nagy termetű szőke, kék szemű árják élnek. De ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy skandináv országokban sokkal több a barna, mint a szőke. A legendák tovább formálták a vikingek mítoszát. Az egyik ilyen, mind a mai napig élő vélekedés szerint ezek a népek kegyetlenül barbárok voltak.
Miért, nem voltak azok?
Igen is meg nem is. Nem szabad azt figyelmen kívül hagynunk, hogy akik ezt Nyugaton, nevezetesen Angliában és Franciaországban írták, azok az áldozataik voltak, és semmi okuk nem volt arra, hogy tetteiket megszépítsék. Természetesen a vikingek nem voltak gyengéd emberek. Megérkeztek hajóikkal, hajnalra már ki is fosztották, és fel is gyújtották a városokat. Szekercéikkel összetörték a szentek ereklyéit, egyrészt, hogy megszerezzék az aranyat, másrészt ezzel akarták demoralizálni a hívőket, majd pedig mindent tűzzel emésztettek el. Ők voltak a középkor legnagyobb gyújtogatói. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy klérus bennük a sátán küldötteit látta. Ugyanakkor a hajóikon kívül egyáltalán nem voltak félelmetesek. A szárazföldön egyetlen csatát sem nyertek. Nem voltak sokan, és fegyverzetük is átlagosnak mondható. Az arabok, akik a mediterráneumot uralták, valamennyire objektívebben látták őket. A diplomáciai forrásokban 'madjus'-nak, azaz varázslónak nevezték őket. Észrevették, hogy mennyire jól értenek a kereskedés minden fajtájához.
Hogyan lehet az, hogy a vikingekről először a harcban zsákmányt szerző katona jut az eszünkbe, nem pedig a kereskedő?
Azt gondolja, hogy a mai nemzetközi kereskedelem nem a háború egyik formája? Ezen korszak kereskedői ugyanakkor kalózok is voltak, kezdve a szaracénokkal. Észak germánjai, a vikingek a szükség miatt váltak kereskedőkké, mivel azok az országok, ahonnan jöttek - Dánia, Norvégia, Svédország, Izland - szegények és alulfejlettek voltak. Ezért keltek át a tengereken, és hajóztak fel a folyókon. Egészen addig a napig, amíg a Karoling birodalom gyenge volt, észrevették, hogy egy jól irányzott csapással sokkal gyorsabb megszerezni az árut, mint a véget nem érő tárgyalásokkal. De ugyanazok az emberek kereskedtek, akik harcoltak. Itt egy gondolat erejéig érdemes kitérni Georges Dumézil megállapítására, amelyet az indoeurópai társadalmak hármas funkciójával kapcsolatban fogalmazott meg. A társadalom egyik rétege a vallásért felelt, a másik háborúkat viselt, a harmadik világi dolgokkal, a munkával és a kereskedelemmel foglalkozott. A vikingekre úgy látszik mindegyik vonatkozott: a földművelő, a katona és a kereskedő.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
