Irak hangjai
2005. augusztus 16. 10:36
2004 áprilisában két amerikai producer és egy, az 1991-es öbölháborút megjárt veterán 150 digitális kamerát osztott szét az irakiak között. A kamerák kézről kézre jártak, és öt hónap múlva csaknem mind visszakerültek hozzájuk. A 450 órás anyagból lett a 85 perces Irak hangjai (Voices of Irak) című dokumentumfilm.
A filmbeli Irak különbözik a híradókból ismerttől. Hallatszanak ugyan rajta robbanások és égő kocsikat is lehet látni, de az erőszak mögül előtörnek a mindennapi élet békésebb képei. A gyerekek hintáznak, a fiatalok benépesítik a Bagdadi Egyetemet, az utcán érdeklődéssel figyelik a rappelőket, egy lakásban egy nő kitörő örömmel mutatja frissen kapott útlevelét, amelyben nem lehetett része a Szaddám Husszein-rezsim alatt. Olyan emberek álmai, reményei, akik két év óta szinte csak mint áldozatok szerepelnek a médiában - írta Corriere della Sera című olasz napilap.
A filmen szereplők többsége hálás Amerikának és egyetértenek abban, hogy most jobb az életük, de tovább akarnak lépni. "Komputert, Internetet, demokráciát" akarnak, ahogy az egyik fiatal megfogalmazta. A vallás és a politika különválasztásáról, a nők jogairól, az egyéni szabadságról beszélnek. Remélik, hogy a demokrácia, amit ők most kezdenek megízlelni, megjelenik a környező országokban is.
Érdekes, hogy a filmben megjelenített mindennapokból csaknem teljesen hiányoznak az amerikai katonák. Oszama bin Ladenről is kevés szó esik. Egyetlen ember beszélt arról, hogy Szaddám 10 évig segítette a terrorista vezért, és a diktátorhoz hű emberek ma is kötődnek a terrorizmushoz. Kevesen voltak azok is, akik az intervenció ellen szóltak. Nekik a filmen a Demokratikus Szövetség vezetője válaszolt. "A háborúra mondott nem, igent jelent a diktatúrára, a fasizmusra" - jelentette ki, pedig a harcokban több családtagját is elvesztette.
(Múlt-kor/Panoráma)