Churchill és Sztálin közvetítőjeként tartotta egyben a győztes szövetséget Roosevelt
2020. június 15. 16:01 Múlt-kor
A nemzetközi diplomáciában a szorult, kilátástalan helyzetekben gyakran válik igazzá a mondás: „az ellenségem ellensége a barátom.” Így volt ez a második világháborúban is, amikor a hosszú ideje szívélyes, ám közelinek nem mondható viszonyt ápoló Egyesült Államok és Nagy-Britannia összefogott az addig szinte az egész világ által páriának tekintett Szovjetunióval. Ez valószínűleg sohasem történt volna meg, ha Adolf Hitler képében nincs közös ellenségük: az amerikaiak az első világháború után az izoláció külpolitikáját részesítették előnyben, Nagy-Britannia igyekezett egyben tartani gyarmatbirodalmát, míg a Szovjetunió mindkettőjük kapitalista gazdasági berendezkedésével ellentétben álló kommunizmust képviselte.
Két arisztokrata
Miután azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Harmadik Birodalom nem szándékozik felhagyni európai terjeszkedésével, a három ország vezetői – Franklin Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin – belátták, hogy a nácizmus legyőzése csak együtt sikerülhet.
Az a kérdés maradt csupán, hogy a „három nagy” mennyi kompromisszumot hajlandó kötni annak érdekében, hogy szövetségük jól működjön?
1939 szeptemberében a második elnöki ciklusa vége felé járó Roosevelt már az 1940-es választásra és a történelemben egyedülálló harmadik ciklusára készült. Az amerikai közvélemény és a kongresszus egyaránt jobbnak látta távol tartani magát az újabb európai konfliktustól – úgy érezték, az első világháborúban éppen elég fiatal amerikai életet áldoztak fel a tengerentúli helyzet rendezéséért.
Miután Németország a brit-francia tiltásokkal szembemenve lerohanta Lengyelországot (amihez két héttel később csatlakozott – akkor még szövetségeseként – a Szovjetunió is), Roosevelt kihirdette az Egyesült Államok semlegességét.
Amikor 1940 tavaszán a német seregek ellenőrzésük alá vonták a Benelux államokat, Churchill pedig Amerika támogatását követelte, az elnök és a kongresszus továbbra sem ment el a katonai szerepvállalásig, csupán pénz és hadianyag formájában nyújtott segítséget.
Roosevelt és Churchill kapcsolata jól tükrözte a két nagy nyugati demokrácia nem éppen feszültségmentes szövetségét. Társadalmi státusukat és neveltetésüket illetően jól összeillettek: mindketten arisztokratikus, társaságkedvelő emberek voltak, jó beszédkészséggel.
Churchill azonban katonaként és politikusként is évtizedek óta szolgálta az ekkoriban még Afrikától Indiáig és a Távol-Keletig hatalmas területeket birtokló Brit Birodalmat, amelynek létét erélyesen védelmezte. Roosevelt ezzel szemben hangos kritikusa volt az imperializmusnak, amelyet nagy mértékben felelősnek tartott a világ kialakult helyzetéért.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
