Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Brutálisan mészároltak le négy kisgyereket és öt öregembert 7300 évvel ezelőtt a Pireneusokban

2020. február 10. 11:05 MTI

Brutálisan mészároltak le egy csoport idegent 7300 évvel ezelőtt a spanyol Pireneusok egy barlangjában talált leletek tanúsága szerint. A Scientific Reports tudományos lap pénteki számában közölt tanulmány szerzői megállapították, hogy az ismeretlen támadók négy kisgyereket és öt idősebb felnőttet öltek meg, a holttesteket egy barlangba vitték és megcsonkították őket. A brutális kivégzést jó előre megtervezhették.

<

A kutatásban részt vevő osztrák tudósok szerint a vérengzés az erőforrásokért folyó küzdelem vagy az idegenellenesség jele lehet. "A felnőttek közül legalább négyet fejre célzott nyíllövésekkel öltek meg. Az egyik áldozatnak a szemébe talált a nyíl, majd a koponyacsont belső falába fúródott" - közölte Kurt W. Alt, a Danube Magánegyetem (DPU) paleontológiai központjának munkatársa.

A vizsgálatokban részt vevő igazságügyi orvosszakértők szerint minden nyíllövést nagyjából azonos távolságból adtak el. "Mind az öt felnőtt és négy gyerek maradványai számos további koponya- és csontsérülés nyomait viselik. A karok és lábak hosszú csontjain gyakran az ízületek közelében helyezkednek el ezek az ütésnyomok, amelyek kettétörték a végtagokat" - magyarázták a tudósok a DPU közleményében.

A szűk barlangi üregben lehetetlen volt íjjal és nyíllal lőni, ezért a gyilkosoknak a halálos lövéseket a szabadban kellett leadniuk. "A leletek állapota arról árulkodik, hogy a barlangban aztán tovább gyalázták a holttesteket" - állapították meg a kutatók. Az áldozatok elleni erőszak olyan mértékű volt, ami nem lehetett egyszerű rablás következménye. A DNS-elemzés alapján az holttestek az első kora újkőkori földművesek közé tartozhattak, a Közel-Keletről vándorolhattak be Európába.

Kizárólag kisgyerekek, valamint idősebb nők és férfiak maradványai feküdtek a barlangban, a fiatal, védekezni képes harcosok hiányoztak. Az Els Trocs-barlang, ahol 2009 és 2019 között feltárták a csontokat, a Pireneusok egy fennsíkjának lábainál található.

"Úgy véljük, az áldozatok a nyarat a fennsíkon töltötték, mint az osztrák alpesi legelők hajdani parasztjai. A hatvan körüli nők és férfiak, akiknek a földeken már nehéz volt a munka, a gyerekekről és az állatokról gondoskodtak, így vették le a terhet a családtagok válláról" - magyarázta Alt. Nem tudni, kik ölték meg a kisgyerekeket és az öregeket, mivel a gyilkosok nem hagytak használható nyomokat. "Kisgyerekeket és idős nőket öltek meg, ami arra enged következtetni, hogy két világ csapott össze, az őskőkor vadászai-gyűjtögetői és a messziről bevándorolt földműves-állattenyésztő népek" - tette hozzá.

A tudós feltételezi, hogy a tettesek egy helyi vadászó-gyűjtögető csoporthoz tartoztak, akiket nagyon zavart a területükre érkező földművesek és állattenyésztők tevékenysége, ezért erőszakkal akarták elrettenteni őket. "Számomra ez sokkal valószínűbb, mint az a magyarázat, hogy két szomszédos falu lakói egymás állatait vagy asszonyait ragadták volna el, ezzel nehezítve meg egymás életét" - mondta Alt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Brutálisan mészároltak le négy kisgyereket és öt öregembert 7300 évvel ezelőtt a Pireneusokban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra