Brit technológiára is szükség volt a Magyar Televízió adásainak elindításához

2024. május 1. 09:50 Múlt-kor

Bár magyar születésű tudósok – mások között Tihanyi Kálmán, Barta István, Mihály Dénes, Okolicsányi Ferenc, Czukor Károly – úttörő szerepet vállaltak a képátviteli technológia kidolgozásában és fejlesztésében, Magyarországon mégis csak az 1950-es években indult meg a televíziós műsorszórás előkészítése. (Európa más országaiban, például Franciaországban vagy Nagy-Britanniában már az 1930-as évektől működött a közvetítés.)

Az első lépés a Minisztertanács 1953. január 23-i döntése volt: ebben járultak hozzá a Magyar Televízió Vállalat megalakulásához a Posta égisze alatt, illetve bízták meg az Orion Rádió és Villamossági Vállalatot, hogy készítse elő televízió-vevőkészülékek gyártását.

A Magyar Televízió kamerája az 1957. május 1-jei felvonuláson (Fortepan / Rádió és Televízió Újság)

A Magyar Televízió első próbaadásai 1953. december 16-án, a Gyáli úti kísérleti állomáson kezdődtek meg, ekkor még csak állóképek sugárzásával. Elsőként egy, a vállalat alkalmazásában álló vegyészmérnököt, Láng Évát ábrázoló diaképet közvetítettek, ami onnan öt kilométernyire, a vállalat Váci utcai irodaházában egy szovjet gyártmányú TV-készüléken vált láthatóvá. Egy hónappal később, január 20-án indították be a Széchenyi-hegyen a 100 W-os adóberendezést, amellyel már mozgóképet is sikeresen továbbítottak. Január 28-án mutatták be a sajtó képviselőinek az új rendszer képességeit a Mágnás Miska jeleneteivel, illetve az Erdei sportverseny című rajzfilmmel.

Az akkor 60 méter magas Széchenyi-hegyi adótornyon 1955 áprilisában üzemelték be az új, nagyobb teljesítményű kép- és hangsugárzó berendezéseket, szeptemberre pedig elkészült az első sorozatgyártott magyar TV-készülék is, az Orion AT501. 1956 februárjában az adóállomás már hetente kétszer – kedden és csütörtökön – sugárzott filmeket, amit húsz kilométeres körzetben mintegy 200, túlnyomórészt szovjet gyártmányú készüléken élvezhettek a nézők.

Nyáron került piacra az AT501, 5500 forintos (a vevőantennával együtt 7000 forintos) áron; a havi átlagjövedelem ekkor 1171 Ft volt, így a televízió ekkor még borsos árú szórakozásnak számított. Ennek ellenére júliusban a Lenin körúti (ma: Teréz és Erzsébet körutak) RAVILL-üzletben 150 darab kelt el az új készülékből.

Időközben a Szabadság téren, az 1948 óta nem működő Magyar Tőzsde volt épületében kiépültek a Magyar Televízió stúdiója és irodái is. 1957 február 23-án két fontos lépés is történt: üzembe helyezték a Széchenyi-hegyen az 1 kW-os adóállomást, illetve bár a hivatalos indulásra még várni kellett, a gyakorlatban ekkor értek véget a próbaadások, innentől kezdve a Szabadság téri stúdióból „élesben” zajlott a közvetítés. Megérkezett az angol, PYE márkájú közvetítőkocsi is, amely 20-30 km távolságból tudott kapcsolatot teremteni a stúdióval.

A Széchenyi-hegyi adótorony ma (Wikipedia / Civertan / CC BY-SA 4.0)

A hivatalos indulás napját 1957. május 1-jére tették. A közvetítőkocsi és a négy új Thomson kamera a Hősök teréről varázsolta az országban ekkor található körülbelül kétezer TV-készülék képernyőjére a felvonulást, valamint az 1956 ősze óta először nyilvánosság elé lépő Kádár János beszédét. Bár innentől számítják az állandó műsorszórás kezdetét, ez még egy ideig valójában csak Budapest és néhány megyeszékhely lakosságának elenyésző hányadát érintette.

A heti három adásnap 1958-ban négyre, 1960-ban ötre, majd 1968-ban hatra emelkedett, és egészen 1989-ig kellett várni a hét napos adáshétre. A TV-készülék azonban így is a magyar háztartások elengedhetetlen kellékévé vált, és a Magyar Rádió és Televízió hamarosan országos jelenlétre és elismertségre tett szert.