Bizarr botrányok övezték a Colt revolverek korai időszakát
2021. július 6. 14:08 Vöő Gabriella
Golyóval a szívben
Samuel Colt revolverének szabadalmát Londonban jegyezték be 1835-ben, majd egy évvel később az Egyesült Államokban. Ismétlőpisztolyának ebben az évtizedben még alig akadt versenytársa, a szóba jöhető Allen-féle többcsöves „borsszóró” pisztoly használata – súlya miatt – nehézkes volt a forgótáras Colthoz képest. Ráadásul mind a Colt, mind az Allen-féle „borsszóró” ára elég borsos volt, az előbbié 12 dollár, egy munkásember egyheti bére. De 1841-ben, John C. Colt pere idején, a Patent Arms Manufacturing Company of Paterson, New Jersey is csak kevesebb, mint 3000 revolvert gyártott.
A cég a pert követő évben csődbe is ment, és Samuelnek csupán 1848-ban sikerült újat alapítania a connecticuti Hartfordban. Az évente gyártott darabszám a korábbi tízszeresére nőtt, ám Colt maroklőfegyvere még így sem számított elterjedtnek, ráadásul mind több vetélytárs is akadt. Az 1850-es években megindult a Remington Zig-Zag Derringer és az Elliot-féle ismétlőpisztoly, illetve a Smith & Wesson tengerészgyalogsági revolver gyártása. A választék bővülése ellenére sem állíthatjuk, hogy bekövetkezett volna a maroklőfegyver használatának demokratizálódása. A revolver a XIX. század közepén még mindig csak a középosztály lőfegyvere volt.
A XVIII. század végén és a XIX. század első felében a pisztolyok jellemzően a helyi milíciák arzenáljába tartoztak. Ezeknek, illetve a magánszemélyek tulajdonában lévő maroklőfegyvereknek a számát igen nehéz megbecsülni. Történészek kutatásai szerint 1860 előtt a végrendeletek 15 százalékában történik említés hagyományos pisztolyról vagy revolverről, majd 1860 után ez az arány 30 százalékra nő.
A sorozatszám bizonyos mértékig tájékoztatásul szolgál, ám így sem számolhatunk a meghibásodott, eltörött, elveszített vagy elrejtett és soha elő nem került darabokkal. Ráadásul azok a fegyverek, amelyeket valamilyen módon jegyeztek, nem biztos, hogy működtek is. A pisztolyok és a revolverek állandó, gondos karbantartást igényeltek. A higanyfulminát például, amely a csappantyús gyújtású Colt revolver lőkúpjaiban a szikrát szolgáltatta, a belső felületek korrózióját okozta. Az is kétséges, hogy tulajdonosaik játszva forgatták fegyvereiket. Csupán a filmekben rántják elő könnyedén a revolvert, és adnak le velük halálos lövéseket. A korai maroklőfegyverek több fontot nyomtak, és csak közelről voltak pontosak.
A századközép erőszakos cselekedeteinek zömét nem is lőfegyverrel, inkább puszta kézzel, illetve a ház körül található szerszámokkal – kalapáccsal, fejszével, fokossal, konyhakéssel – követték el. Az alsóbb néposztályokban a bunyó, a kisebb kiálló testrészek leharapása, esetleg a szem kinyomása férfiasabb cselekedetnek számított a pisztolyok elsütésénél. A New York utcáin zajló durva csatákban sem a lőfegyverek domináltak, hanem az ököl és a kés. A hírhedt ügy, amely 1855 elején William Poole, a „hentes” halálához vezetett, kivételnek számított. „Butcher Bill”, a „Semmittudók” nevű, bevándorlást ellenző mozgalom és politikai párt tagja és egy utcai banda főkolomposa testi erejéről, valamint brutalitásáról volt nevezetes. A biztonság kedvéért még henteskést és revolvert is tartott magánál. Ír származású ellenfelei – Lewis Baker, James Turner, valamint a későbbi demokrata párti kongresszusi képviselő, John Morrissey – szintén hordtak bicskákat és lőfegyvereket. Ennek ellenére a döntő küzdelem köztük nem volt egyenlőtlen.
A Broadway-en található Stanwix Hall kocsmában 1855. február 24-én John Morrissey, akit korábban Poole alaposan helybenhagyott, előkapta ötcsövű Allen pisztolyát, és célba vette ellensége fejét. A „borsszóró” azonban nem sült el. Másnap, 25-én hajnalban, kölcsönös provokációkat követően, folytatódott a párviadal. Ezúttal Turner vette elő a Coltját, és a biztosabb célzás érdekében a karjára fektette pisztolyát. Sikerült is Poolt lábon lőnie, ám egy golyó az ő karját érte. A sebesült Poole eközben püfölni kezdte Bakert, aki ugyancsak a Coltjához nyúlt, és közvetlen közelről eltalálta a „hentest”, aki szívében a golyóval még 14 napig élt. Halála előtt politikai színezetű üzenettel – „Viszlát, fiúk, igazi amerikaiként halok meg” – búcsúzott bajtársaitól.
E párviadalt Herbert Asbury The Gangs of New York (New York bandái) című, 1928-ban megjelent dokumentumregénye, majd Martin Scorsese 2002-ben készült, azonos című filmje is feldolgozta. A John C. Colt által elkövetett bizarr gyilkosság pedig Edgar Allan Poe egyik elbeszélésének volt az ihletője. Az 1844-ben írt, A hosszúkás láda című írásában a szerző csak a sóval tartósított holttest ötletét dolgozta fel, az Colt–Adams-eset gyomorforgató részleteit mellőzte. Poe elbeszélésében egy kétségbeesett ifjú férj, Cornelius Wyatt hajón szállítja haza elhunyt nejének a testét. Amikor az Independence viharba kerül, és süllyedni kezd, Cornelius a ládához kötözi magát, és szeretett feleségével együtt merül el. Poe nem a szenzációt kereste, elbeszéléséért akkor nem is kapkodtak a lapok. A Colt revolver számára azonban a történelmi vérengzések, a mexikói háború és a polgárháború meghozták a sikert, amelyet a vadnyugati témájú filmek tettek még tartósabbá.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
