Befogadás vagy kirekesztés – menekültek a magyar történelemben
2015. szeptember 11. 18:40
Ideiglenes szálláshely helyett új haza
Attól kezdve, hogy a törökök a 14. század derekán megvetették lábukat a Balkán délkeleti csücskében, az előlük menekülő szerbek folyamatosan áramlottak be a Magyar Királyság területére. Az előkelő szerb családokat a magyar uralkodók szívesen látták. Sok esetben birtokadománnyal is kedveskedtek a délszláv főnemeseknek, a gesztusnak azonban korántsem csak a felebaráti szeretet volt az egyetlen mozgatórugója. A délszláv menekültekben – a kunokhoz hasonlóan – ugyanis a magyar királyok elsősorban kiváló katonákat láttak, akik szívesen harcoltak az őket hazájuk elhagyására kényszerítő ellenségeik, az oszmánok ellen. A törökellenes harcokban való részvételük jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország sokáig tartani tudta magát az idővel egyre gyakoribbá váló betörésekkel szemben.
A szerb betelepülés a 15-17. században felerősödött, majd 1690-ban elérte csúcspontját. Buda 1686-os visszavétele után következhetett a délvidéki területek felszabadítása, és a kezdeti sikerek következtében sokan ajánlották fel a szerbek közül szolgálataikat I. Lipótnak. A Franciaország és a Német-római Birodalom között kirobbant pfalzi örökösödési háború azonban a Habsburg-császár (és magyar király) kétfrontos háborúba bonyolódott, és kénytelen volt csapatait visszavonni a Balkánról. A visszavonuló csapatokhoz egyes beszámolók szerint mintegy 30-40 ezer szerb család is csatlakozott. Bár ez a szám nyilvánvalóan túlzó, több tízezer szerb menekült bizonyosan elhagyta hazáját, hogy Magyarországon keressen azilumot.
A menekülők gyakorlatilag az egész országban szétszóródtak: sokaknak már a Szerémség a végállomást jelentette, de Baranya vármegye, Buda, Szentendre és Esztergom, valamint a tiszántúli és Duna-Tisza közén található településeken is sokan leltek otthonra. Bár a szerbek magyarországi tartózkodása a tervek szerint ideiglenes lett volna, a történelem közbeszólt. A törökellenes háborút lezáró 1699-es karlócai békével az egykori szerb területek ugyanis oszmán uralom alatt maradtak, így a Magyarországon letelepülő szerbek nem térhettek vissza hazájukba. Mivel a jövevények nehezen alkalmazkodtak a magyar viszonyokhoz, és megélhetési gondjaik miatt gyakran fosztogatásra kényszerültek, kezdetét vette a két nép közötti ellenségeskedés. A Habsburg-uralkodók azonban remekül kihasználták a fáradhatatlan harcosok adottságait: a szerbek a karlócai béke után az ország védelmére az Adriai-tengertől az Al-Dunáig megszervezett határőrvidék leggyorsabban mozgósítható, és olcsó katonai erejeként szolgálták a császárt – többek között a Rákóczi-felkelés leverésében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
