Befagyott tavon landolt az Atlanti-óceánt „fordítva” átrepülő három muskétás
2021. április 13. 14:34 Múlt-kor
Hóförgeteg és használhatatlan iránytű
Az út első húsz órája gyakorlatilag minden nehézség nélkül telt, a gép 460, később 610 méteres magasságban, 170 és 200 km/h között szelte a levegő óceánját. Az ideálisnak mondható látási viszonyok azonban greenwichi középidő szerint este kilenc óra tájban, a repülés 20. órájában erősen romlani kezdtek. A horizonton viharfelhők gyülekeztek és eltakarták a csillagokat, többek közt a gép irányát meghatározó Sarkcsillagot is, ami azt jelentette, hogy a Junkers legénysége kizárólag a mágneses iránytűre hagyatkozhatott.
Hogy elérjék a tervezett célállomást, New Yorkot, Köhl a sűrű felhőzet fölé, 1800 méteres magasságba emelkedett a gépével. Próbálkozása azonban eredménytelen volt, a trió a tiszta égbolt helyett továbbra is csak az iránytűre hagyatkozhatott, ami alaposan félrevezette őket. A Bremen letért az eredeti útvonalról és északra, Kanada felé tartott. A gép legénysége csak másnap 6:50-kor látta meg újra a Sarkcsillagot. Fitzmaurice ekkor levonta a következtetést: az iránytű útmutatását követve nagyjából 40 fokkal eltértek az eredeti útvonaltól.
Köhl ekkor délnyugati irányba fordította a gépet, amellyel igyekeztek Új-Fundland és Labrador partvonalát követni. Ez igen problémásnak bizonyult, mert Új-Fundland fölött váratlan vihar tört rájuk, és a hóförgeteg miatt szinte semmit nem láttak. A Junkers legénysége megkönnyebbült, amikor megpillantották a Labrador félszigeten található Torngat-hegység vonulatait. Greenwichi középidő szerint 17:50-kor a Bremen legénysége olajszivárgást észlelt a pilótafülkében. Köhl eközben az üzemanyagszint-mérőt vizslatta, mert már csak két órára elegendő üzemanyaguk volt. Az idő szerencsére kitisztult, és a csapat előtt felsejlettek a Labrador félsziget keleti csúcsa mellett fekvő elhagyatott és jeges Greenly Island körvonalai.
Mindeközben az óceán túloldalán, Németországban is nagy volt az izgalom. A Kis Újság 1928. április 17-i számában a következőképpen számolt be a felfokozott hangulatról:
„Köhl kapitány fiatal felesége egész idő alatt egy berlini nagy lap szerkesztőségében állandóan a rádiót figyelte. Ezeknél borzalmasabb, idegölőbb órákat alig élt át még asszony. Először jött a hír a megérkezésről, azután az elveszésről. Végre hajnal felé először bizonytalanul, majd egyre nagyobb bizonyossággal kezdtek szállingózni a hírek Amerika felől arról, hogy a Bremen szárazföldet ért Amerikában. Ekkor azonban egy ideig senki sem mert hitelt adni a rádiónak, a telefonnak és a táviratnak. Köhlné sem. Azután amikor teljes lett a bizonyosság, csak akkor ment haza, lefeküdt és nyugodtan aludt déli tizenkét óráig a rettenetes éjszaka után.”
A „levegő három muskétását” úgy ünnepelték, mint Lucky Lindyt
„Köhlné” valóban megnyugodhatott, ugyanis a férjének sikerült a Greenly Islandon letennie a Brement egy befagyott, hóval borított tó felszínén. A kényszerleszállást a legénység mindhárom tagja sérülések nélkül megúszta. A 36 órás és 30 perces transzatlanti út véget ért. Európa és Amerika ujjongott. A Pesti Napló 1928. április 15-én a következőket adta közre:
„A reggeli táviratok azonban szétfutottak, és egyszerre páratlanul fölvillanyozták az érdeklődést a Bremen utasai iránt. Amikor a hiteles hír eljutott Ottavába, a kanadai alsóház félbeszakította tanácskozásait, és nagy lelkesedéssel fogadta a megérkezés közlését. A kanadai miniszterelnök a kormány nevében azonnal üzenetet küldött a német repülőknek, kifejezve a nép szerencsekívánatait az első, keletről nyugatra történt óceánrepülés sikere alkalmából.”
Köhl, Freiherr von Hünefeld és Fitzmaurice, akiket a sajtó a „levegő három muskétásának” keresztelt el, április 30-án ugyanolyan parádés ünneplést kapott, mint Lindbergh az Atlanti-óceán átrepülése után. Az amerikaiak megbecsülésüket és csodálatukat azzal is kifejezték, hogy Calvin Coolidge elnök a három pilótát a légtér hőseinek kijáró, nagy becsben tartott Tisztelt Repülő Kereszttel tüntette ki.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
