Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
2021. május 15. 13:31 Horváth Richárd
A nélkülözhetetlen nagymama
1458-tól új fejezet kezdődött Szilágyi Erzsébet életében. Fia királyságával a Hunyadi-klánnak ismét férfi lett a vezetője, ezért e feladatok többé nem az asszony vállára nehezedtek, habár jól látszik, hogy a családi birtokvagyon kezelését anyjára hagyta a király. Ezt ráadásul ki is egészítette a királynéi birtokok sokasága, lévén Podjebrád Katalin röviddel Budára kerültét követően, 1464 elején gyermekágyi lázban meghalt (fiukkal együtt), s 1476 végéig nem volt hivatalos királynéja az országnak.
E látszólagos háttérbe kerülés dacára Szilágyi Erzsébet a fia közelében maradt. Ez időkből ismert leveleit jobbára Budáról keltezte, leginkább akkor, amikor maga Mátyás is ott tartózkodott. Ennek azonban fontos indoka volt, mégpedig családi eredetű. Erzsébet élete utolsó majd’ másfél évtizedét ugyanis két asszonnyal kellett a királyi udvarban megosztania: Edelpeck Borbálával, majd Aragóniai Beatrixszal.
Mátyás és az Alsó-Ausztriában fekvő Stein városából származó Borbála 1470 februárjában ismerkedett meg Bécsben, amikor a magyar uralkodó majd’ egy hónapig tárgyalt a városban III. Frigyes császárral. A rövid ismeretségből szerelem lett, amely hosszú évekre meghatározta Mátyás és a budai udvar életét, s az ország későbbi sorsára is befolyással lett. Ennek legfőbb oka, hogy 1473-ban a törvénytelen kapcsolatból megszületett Corvin János – mi már igen, de ekkor Budán még senki nem tudta –, Mátyás egyetlen felnőttkort megélt gyermeke.
Minekutána a törvénytelen utód s különösen annak édesanyja a nyilvánosság előtt a lehető legkevesebbet mutatkoztak, a kisgyermek felügyeletét „hivatalból” alighanem Szilágyi Erzsébet látta el. 1476-ig, Beatrix érkezéséig mai, igen csekély idevágó ismeretünk szerint unokája nevelése és felügyelete volt a legfőbb feladata. Borbála előbb 1473-ban egy tekintélyes besztercebányai kőházat és hozzá tartozó bányákat, majd 1475 nyarán egy Bécshez közeli kis váruradalmat kapott. Oda is költözött, s később férjhez is ment. Utóbbira már Beatrix miatt volt szükség.
Az itáliai feleség érkezése felborította az addigi állapotokat. Főképp azért, mert az ifjú királyné és Mátyás a trónörökös mihamarabbi érkezésében reménykedtek. S az ara értelemszerűen igényt tartott az eladdig Erzsébet kezelésében álló királynéi uradalmakra is, ami sejtésünk és néhány adatmorzsa alapján konfliktushoz vezetett anya és fia között. Erzsébet kompromisszumra kényszerült: fia beleegyezésével számos elfekvőséget megtarthatott, köztük Óbudát is, de 1477 után vissza kellett oda vonulnia, ahogyan kevéssel korábban Borbálának ausztriai birtokára.
[galeria_kep_27083]
Az ez utáni levélkeltezései zömmel nem budaiak, hanem óbudaiak, így ritkább vendég lett a királyi palotában. Habár erről forrásaink közvetlenül nem tudósítanak, sejthető, hogy Corvin János is vele élt az óbudai várban. Ez a „mellőzöttség” azonban rövid ideig tartott.
1479–1480-ra ugyanis világossá vált, hogy Mátyásnak új feleségétől nem lehet törvényes utóda. 1479 őszén ezért Corvint hercegi rangra emelte, 1481-től „hivatalosan” is utódjának tekintette, s a fiaágon kihalt családok birtokait (elsők között a Garaiakét) rendre fiának adta, aki így 1490-re a királyság legvagyonosabb embere lett.
Szilágyi Erzsébet bizonyosan örömmel fogadta unokája emelkedését, ám az idős nagymama már nem érhette meg a későbbi eseményeket: fia halálát és unokája kiesését a trónra esélyesek köréből, mivel 1483 legvégén vagy 1484 januárjában – bizonyosan hetven évesnél idősebb korában – meghalt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
