Azonosították a mikrobák szerepét a régészeti maradványok lebomlásában
2026. május 29. 15:15 Múlt-kor
Új megvilágításba helyezi a régészeti csontmaradványok lebomlásának folyamatát az a kutatás, amely a PLOS One tudományos folyóirat legfrissebb számában jelent meg a norvégiai Stavangeri Egyetem szakembereinek tollából. Damla Kaptan és kutatócsoportja első ízben azonosította azokat a specifikus mikrobiomokat, amelyek évszázadokon át felelősek a csontvázak konzerválódásáért vagy megsemmisüléséért.
A Hege Ingjerd Hollund és Damla Kaptan vezette kutatócsoport 11. és 19. század közötti, délnyugat-norvégiai temetőkből származó régészeti csontmaradványokat vizsgált. Az eltemetettek egy részét eredetileg a szabad ég alatt, másokat zárt térben, például templomhajók alatti kriptákban helyezték végső nyugalomra. A szakemberek a mikroszkópos vizsgálatokat ősi DNS-elemzéssel kombinálták, hogy feltérképezzék a csontokban található mikroorganizmusokat.
Eredményeik rámutattak, hogy az erősen lebomlott, a mérsékelten károsodott és a kiválóan konzerválódott csontvázak biológiailag teljesen eltérő mikrobiális közösségeknek adnak otthont, a bomlás mértéke pedig szorosan összefügg a temetkezés helyszínével és idejével.
Az elemzések kimutatták, hogy a diverzitás jóval magasabb a frissebb, a zárt térben eltemetett és a jó állapotban fennmaradt csontokban, mivel ezek több tápanyagot és intakt szerkezetet biztosítanak a mikrobák számára. A mérsékelten lebomlott leleteknél a Lysobacter, míg a jó állapotúaknál a Streptomyces nemzetséghez tartozó baktériumok jelenléte volt a meghatározó.
Utóbbiakról, valamint a Streptosporangium nemzetségről a biológusok már korábban megállapították, hogy kollagénbontó enzimeket termelnek. Bár a csontok bomlását okozó baktériumok által fúrt mikroszkopikus járatokat a kutatók évtizedek óta megfigyelték, ez az első eset, hogy a genetikai azonosítás révén sikerült pontosan megnevezni a folyamat feltételezhető okozóit.
A mikrobiális csontlebomlás, mint régészeti jelenség, az 1800-as évek óta ismert a tudomány számára, ám a pontos biológiai mechanizmusok és a felelős mikroorganizmusok kiléte egészen mostanáig jórészt feltáratlan maradt. A középkori és kora újkori temetkezési szokások – mint a templomon belüli, elithez köthető sírhelyek, szemben a külső, az időjárás viszontagságainak jobban kitett köztemetőkkel – jelentősen befolyásolták a leletek mikrokörnyezetét.
Az új kutatás mérföldkőnek számít a tafonómia (a szerves maradványok fosszilizálódásával és lebomlásával foglalkozó tudományág) területén, mivel bizonyítja, hogy a csontok biológiailag évszázadokkal a temetés után sem válnak inaktívvá. A rejtett mikrobiális folyamatok megértése a jövőben nemcsak a múltbeli populációk életmódjának és temetkezési kultúrájának pontosabb rekonstruálását teszi lehetővé, hanem a felbecsülhetetlen értékű antropológiai örökség hatékonyabb múzeumi megóvásához is kulcsfontosságú támpontokat nyújt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
