„Az utolsó előtti aranyágacska” – így élt a tragikus sorsú IV. Kun László
2020. július 10. 10:59 Németh Máté
A szerepzavar kiteljesedik
A legátus hittérítő buzgalma a kunkérdést törvények kiadásával kívánta rendezni, amelyek a keresztény hit felvétele mellett többek között letelepedésük kötelezettségéről szóltak. László vonakodott végrehajtani ezeket, miután a kunokban gyanakvást és ellenérzést kiváltó törvények azt is jelentették, hogy elveszíti addigi legszilárdabb haderejét.
Fülöp válasza sem késett sokáig, Lászlót engedetlensége miatt kiközösítette az egyházból, az országot pedig egyházi átokkal sújtotta. A fiatal uralkodó vergődése tehát folytatódott: ekkor azonban már nem a bárói csoportosulások között őrlődött a király, hanem egy olyan választás elé került, amelyben döntésképtelen volt és amely aztán kihatással lett személyiségére.
Érzelmei a kunokhoz húzták őt, és egyébként is úgy vélte, törékeny királyi hatalmának végét jelentené, ha szembekerülne támaszaival, mindazonáltal a racionalitás azt súgta, hogy Róma utasításait mellőzni egyet jelentene az európai keresztény közösségekből való kizárással, ami veszélyeztetné királyságát.
László a választás súlya alatt megrogyva a továbbiakban hirtelen, végig nem gondolt lépésekkel rontotta saját és országa helyzetét. Előbb kényszerhelyzetben megalázkodott Fülöp előtt, majd elraboltatta őt és átadta a kunoknak, de erre a lépésére reagálva a bárók cserébe a királyt ejtették foglyul, amely helyzet számára vélhetően nem hatott az újdonság erejével.
A két fogoly szabadulása így hamar megtörtént - ezzel a legátus kunok által tervezett kivégzése kútba esett -, a formális békekötés és Fülöp távozása ellenére nyugalom továbbra sem köszöntött az országra.
A kunok lázadásai állandósulni látszottak, az 1282-es hód-tavi csatában (a mai Hódmezővásárhely közelében) fegyverrel kellett az uralkodónak engedelmességre bírnia őket. Közben több, addig hű embere fordított hátat neki, kiújultak a feszültségek a Kőszegi családdal is, így László helyzete a hetvenes évekbeli viszontagságos évekre kezdett hasonlítani.
A külső támadásra sem kellett sokat várni, de ezúttal nem a csehek, hanem 1285-ben a tatárok törtek be az országba. A második tatárjárás ugyan jóval kevesebb pusztítással járt az 1241-1242-esnél, de a király egyébként sem tekintélyes renoméját tovább csorbította az a híresztelés, amely szerint ő maga hívta be az ellenséges hadakat, hogy saját hatalmi bázisát növelni tudja velük. László életformája mindeközben kezdett olyan irányt venni, amellyel rászolgált a „Kun” jelzőre.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
