Az örök fiatalság tekint ránk Renoir remekművéről
2021. október 9. 13:45 Romek Dóra
Monsieur Fournaise és Gustave Caillebotte
Fournaise úr, a sportklub- és étteremtulajdonos a kompozíció hangsúlyos figurája. A kép bal szélén egyenes háttal, magabiztosan áll a mellén feszülő fehér atlétatrikóban, szalmakalappal a fején, s figyeli a vízben és a parton tevékenykedőket. Renoir visszaemlékezései szerint Fournaise éttermében mindig jó volt a hangulat, s mindig volt egy zongorista, akinek zenéjére táncolni is lehetett. Az asztalokat kitolták a teraszra, hogy a belső térben szabadon mozoghassanak a táncos lábúak. Ugyancsak a festőtől tudjuk, hogy ebben az étteremben minden társadalmi réteg képviseltette magát, és két dolog volt közös bennük: Renoir barátai voltak, és rajongtak a művészetekért vagy a sportokért.
Fournaise úrral szemben lovagló ülésben ugyancsak egy fehér atlétás alak jelenik meg, Gustave Caillebotte, aki a felsőbb társadalmi rétegek gazdag agglegényeinek képviselője volt. Képzett mérnök, maga is épített csónakokat, az evezés egyik nagymestere volt. Rajongott a festészetért is, ő maga is megpróbálkozott vele, de tehetsége híján inkább festő barátait támogatta azzal, hogy busás árat fizetett képeikért.
A jól öltözött társaságban csupán ők ketten viselnek zakó helyett atlétát, melyből kilátszik meztelen karjuk, és cilinder vagy keménykalap helyett szalmakalap van rajtuk. Ebben a korban, amikor a decens öltözködés igen fontos volt, társaságuk hölgytagjait ezzel az alulöltözöttséggel akár zavarba is hozhatták volna.
A hölgykoszorú
Caillebotte mellett Ellen Andrée, a színésznő ül, tekintete a távolba réved. A mellette álló világos zakós férfi mögött Jeanne Samary. Ő ugyancsak színésznő, két férfival beszélget, fekete kesztyűs kezét a füléhez emeli – talán az egyik szereplését dicsérő szavakat nem akarja hallani. A korlátra támaszkodva a háziúr lánya, Alphonsine, mellette az asztalnál egy Angéle nevű fiatal lány emeli szájához a poharat. Angéle egyike azoknak a prostituáltaknak, akik Renoir idejében bebarangolták a Montmartre-t, majd sikerült magába bolondítania egy jómódú fiút, aki elvette feleségül, hogy aztán együtt vidékre költözzenek.
A kép előterében álló asztalnál sötét ruhás, virágos kalapos fiatal nő édesgeti kisméretű kutyáját. Aline Charigot varrónő nemrégiben költözött Párizsba – később ő lett Renoir felesége. Ekkor azonban a festő még csak hódolója, csodálója a vidéki lánynak. Míg Renoir fest, addig férfi barátai szórakoztatják Aline-t: egyikőjük megtáncoltatja, másikójuk húgaként gondoskodik róla, Ellen Andrée pedig finomítani próbálja a csiszolatlan gyémántot, az „elbűvölő parasztlányt”. Nem sok sikerrel: Aline kiejtése mindvégig burgundiai marad, egyébként is makacs, és nem hajlandó „vérbeli” párizsivá válni. Megteheti, mert egyébként mindent megkapott az istenektől, amire csak szüksége volt: karcsú alakjának minden domborulata gömbölyű, fürdőzés közben bátran mutogathatta gyönyörű alakját, holott akkoriban erre a nők közül csak igen kevesen voltak hajlandóak – éppen „tökéletlen” testük miatt.
A hölgyek mindegyike kalapot visel. A kesztyűs Jeanne, aki korábban kivetette hálóját Renoirra, de nem tudta befogni, a kor egyik legdivatosabb kalaposának fejfedőjét viseli. Még az örömlány, Angéle és a varrónő, Aline is szalaggal, virággal díszítette kalapját – a kalap akkoriban a társadalmi elismertség, rang összetéveszthetetlen jele volt.
Charles Ephrussi és Baron Barbier
A bankár Ephrussi a képtér egyik legtávolabbi pontján áll, mégis szinte azonnal magára vonja tekintetünket. Csillogó fekete cilindert és fekete felöltőt visel – tökéletes ellenpontja Fournaise alakjának. Ephrussi műgyűjtő mivolta révén kerül a társaságba, ő a tulajdonosa a Gazette des Beaux-Arts című folyóiratnak, amely 1880-ban egy hosszabb cikket szentel az impresszionizmus festészetének.
Vele ellentétben a kép közepén megjelenő keménykalapos férfi, Baron Barbier saját bevallása szerint semmit sem ért a művészetekhez, rajongásának tárgyai a nők, a lovak, valamint az evezés. Amikor Barbier megtudja, hogy Renoir képet tervez festeni a chateau-i hajókról, magához ragadja a szervező szerepét, és ő gondoskodik csónakokról a művész számára.
Mindenki ismer mindenkit, jól összeszokott baráti társaság – a soha véget nem érő fiatalság jegyében. Renoir imádta Chateaut-t, imádta Fournaise éttermét, kötődött azokhoz az emberekhez, akikkel ide járt. Közel fél évet töltött el a kép megfestésével, a teraszon ült áprilistól szeptemberig, figyelte az ismerőseit, barátait, szüksége volt arra, hogy nyüzsgés vegye körül, hogy úgy érezze, ez egy végtelen mulatság, végtelen ünneplés. Minden bizonnyal nemcsak ő érezte így, hanem a kép szereplői is, akik nem is törődnek mással, csak a pillanattal, melyet Renoir megörökített a számunkra.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
