Múlt-kor.hu

Az olimpiáról szőtt álmok helyett a színpadot választotta Szeleczky Zita

Az olimpiáról szőtt álmok helyett a színpadot választotta Szeleczky Zita

2022. április 20. 15:50 MTI

107 éve, 1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja. Magyarországon utoljára Budapest ostroma alatt, 1944. december 10-én lépett színpadra a Blaha Lujza téren Gárdonyi Géza Annuska című színművének címszerepében. A „szélsőjobboldalinak” minősített színésznő, akit a „magyar kórházak üdvöskéje”, illetve a „katonák és a nemzet kishúga” néven is illettek, a világháború után emigrált. Emigrációs évei alatt önálló műsoraival, szavalóestjeivel fáradhatatlanul látogatta a világban szétszóródott magyarokat, küldetésnek tekintette a magyar kultúra terjesztését.

Református nemesi családból származott, a famíliának a Borsod vármegyei Nekézsenyben volt földbirtoka. Apja mérnökként dolgozott, jelentős része volt az Eger és Putnok közötti vasútvonal megépítésében, később Budapesten kapott állást.

Zita, aki kiváló tornász volt, a Testnevelési Főiskolára akart felvételizni, és leghőbb vágya az volt, hogy eljusson az olimpiára. Végül mégis a színi pálya mellett döntött, a Magyar Királyi Színiakadémiát 1937-ben Ódry Árpád tanítványaként végezte el. Már utolsó éves hallgatóként a Nemzeti Színház ösztöndíjasa lett, diplomájának kézhezvétele után azonnal szerződtették.

Elsőéves növendékként kezdett filmezni, a rendkívül vonzó fiatal színésznő természetes játékával gyorsan meghódította a közönséget és a szakmát. A harmincas évek végétől 1944-ig színpadnak és filmnek nem volt nála ünnepeltebb csillaga, még saját rajongói klubja is volt.

1936-ban forgatta a Méltóságos kisasszonyt, rá egy évre a Pusztai szél című alkotást, 1938-ban hat filmet készítettek vele, köztük a Pillanatnyi pénzzavart, a Fekete gyémántokat – ebben Jávor Pál oldalán játszott – és az Azúrexpressz című vígjátékot, amelyben Tolnay Klári, Páger Antal és Básti Lajos volt a partnere.

Összesen 24 magyar filmben szerepelt, az említetteken felül olyan sikeres alkotásokban, mint a Bercsényi huszárok, a Gül baba, a Sok hűhó Emmiért, Méltóságos kisasszony, Édes ellenfél. Az Egy éjszaka Erdélyben című filmben nyújtott alakításáért 1941-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat kapott.

A Nemzeti színpadán emlékezetes alakításai voltak Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ledér (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Solvejg (Ibsen: Peer Gynt), 1939-ben megkapta a társulat legjobb fiatal színészének járó Farkas-Ratkó-díjat. A rivaldafény ellenére 1942-ben úgy összeveszett Németh Antallal, a színház vezetőjével, hogy mérgében faképnél hagyta a Nemzetit.

A Madách Színház tagja lett, az Operettszínházban pedig 265 alkalommal játszotta a Mária főhadnagy címszerepét. Németh távozása után, 1944 júliusában visszatért a Blaha Lujza térre, Magyarországon utoljára Budapest ostroma alatt, 1944. december 10-én lépett színpadra Gárdonyi Géza Annuska című színművének címszerepében.

Ezután a nyugati határhoz utazott, az országot 1945 márciusában, az utolsó pillanatokban hagyta el. A szovjetek által megszállt országrészben ekkor már halálra keresték a „szélsőjobboldalinak”, „nemzetiszocialistának” minősített színésznőt.

A fő érv ellene, hogy az ország német megszállása, 1944. március 19. után a rádióban és az úgynevezett kívánsághangversenyeken a háború folytatására buzdított, járta a frontot és a hadikórházakat, ő volt a „magyar kórházak üdvöskéje” és a „katonák és a nemzet kishúga”.

A Népbíróság távollétében, 1948. február 7-én jogerősen háromévi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte népellenes bűntett, háborús uszítás miatt, hiába vallott mellette az összes tanú, beleértve a kommunista párttag Gobbi Hildát és Várkonyi Zoltánt is.

A vádpontok között többek között az szerepelt, hogy esküvőjén díszmagyart viselt, és hogy 1944 novemberében elszavalta Petőfi Föl a szent háborúra című versét, benne a „Jön az orosz, jön az orosz / itt is van már valóba” sorokkal.

Szeleczky Zita Ausztriában, majd Olaszországban élt, 1948-ban családjával Argentínába emigrált. Nem volt egyedül, olyan színésztársai voltak kint, mint Páger Antal, Hajmássy Miklós és Vaszary Piri. Buenos Airesben alapító tagja volt az Argentínai Magyar Nemzeti Színháznak, ahol Az ember tragédiájában Évát, a Bánk bánban Melindát játszotta.

1956-ban drámai üzenetben kérte a világ asszonyainak segítségét a magyar forradalomnak, ezután kihallgatáson fogadta az argentin államfő. 1962-ben Los Angelesbe költözött, itt élt Magyarországra történő visszatelepüléséig.

Emigrációs évei alatt önálló műsoraival, szavalóestjeivel fáradhatatlanul látogatta a világban szétszóródott magyarokat, küldetésnek tekintette a magyar kultúra terjesztését, a magyarságtudat fenntartását.

Az Egyesült Államokban is jelentős elismerésben részesült: 1987-ben Ronald Reagan elnök kitüntetését vehette át. A rendszerváltás után egyre többször járt haza, 1993-ban az emigrációban kifejtett kultúrmunkájáért a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetésben részesült.

Abban az évben kezdeményezte az 1948-as népbírósági ítélet felülvizsgálatát, és 1994-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette a vád alól. Az indoklás szerint Szeleczky Zita a hadba indulók buzdításakor nem valósított meg bűncselekményt, művészi tevékenysége természetes velejárója volt egy hadban álló országnak.

Véglegesen 1997-ben települt haza, s csupán két otthon töltött év adatott meg számára. 1999. július 12-én halt meg Érden, a nekézsenyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az olimpiáról szőtt álmok helyett a színpadot választotta Szeleczky Zita

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. ősz: Megrázó másnapok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra