Az ispotályos lovagok bevehetetlen erőddé alakították Máltát a 16. században
2018. június 8. 14:23 Múlt-kor
1530-ban V. Károly német-római császár az ispotályos lovagrendnek adta át Málta irányítását, miután az Oszmán Birodalom elűzte a rendet Rodoszról. 35 évvel később, 1565-ben a törökök megkísérelték elfoglalni a szigetet, de az ispotályosok több mint három hónapon át tartó ostrom során visszaverték őket. A lovagrend sikerének kulcsa az azt megelőző évtizedek során általuk létrehozott védművek voltak. Hogyan sikerült ennyire hatékony védelmet biztosítaniuk?
A meglévő védművek megerősítése
A sziget irányításának átvétele után az ispotályosok első dolga volt megerősíteni a korábban épített védműveket. A Sant'Angelo-erőd a Nagy Kikotő déli oldalán fekszik, amely a sziget legfontosabb partraszálló helye. Az ispotályosok megnövelték méretét, hogy jobban ki tudjon tartani mind a tenger, mind a szárazföld felől érkező támadásokkal szemben. Az akkori főváros, Mdina falait is megerősítették, hogy nagyobb eséllyel tarthassák meg.
Strozzi felmérése
Eme első építkezések után Málta erődítményein 20 éven keresztül nem történt fejlesztés. 1551-ben egy török támadás kudarcba fulladt, de nyilvánvaló volt, hogy lesznek újabbak. 1552-ben a korábbi zsoldoskapitány, ekkor már a lovagrend egyik parancsnoka, Leone Strozzi felmérte a védműveket. Meghatározta a sziget gyengeségeit, és a lovagrendet irányító tanács figyelmébe ajánlotta őket. A tanács és a rend nagymestere, Juan de Homedes bizottságot hoztak létre a sziget megerősítésére. A munka ezután gyors ütemben folyt.
Új erődítmények
Az ispotályosok több teljesen új erődítményt is létrehoztak. Az első a San Michele-erőd volt, amelyet a Senglea-félsziget végére építettek. A Pedro Pardo spanyol mérnök által tervezett építmény a 16. században gyakori csillag alakot alkalmazta. Ez több szöget biztosított a védőknek az ostromlókat támadni, illetve jobb eséllyel állta ki a falak lebontására szánt különféle lövedékek záporát.
A következő erődöt nehezebb terepen, a Sciberras-hegy sziklás lábánál, a Nagy Kikötő és a Marsamuscetto-öböl között elterülő félsziget legmagasabb pontján építették. Hosszú ideje állt már itt egy őrtorony, de a lovagrendnek teljes értékű megerősített pozícióra volt szüksége. Ezt a – szintén Pardo által tervezett – erődöt Sant'Elmónak nevezték el.
A Sant'Elmo igen érdekes mind erősségeit, mind gyenge pontjait nézve. Szabálytalan négyágú csillag alakúra építették, ráadásul tömör kőből, ami azt jelentette, hogy nem lehetett aláaknázni. A homokkőből és mészkőből készült falak magasak voltak, hogy nehezen lehessen átmászni rajtuk, és a szárazföld felőli oldalon mély árkokat is ástak eléjük. Az építés sietsége miatt azonban a kő nem volt igazán jó minőségű, továbbá az erőd nem rendelkezett töltések és árkok sorával, amelyek védelmet biztosíthattak volna a védőknek ágyúzás esetén. Sant'Elmo külső falain kívül három kisebb erődítmény volt hivatott feltartani az ellenséget, amíg a benti védők felkészültek. Málta összes erődítménye közül ez a legteljesebb példája a 16. századi erődépítésnek.
Birgu újjáépítése
Az ispotályos rend fő támaszpontját az apró halászfalu Birguban rendezte be, amelyet jelenlétük teljességgel átformált. Fegyvertárak, ellátmányraktárak, és ispotály is épült, egy óriási gabonatározóval egyetemben. A sziklába vájt alagutak a gályarabok szálláshelyeiül szolgáltak, a felszínen pedig kápolnák és egy új templom is épült a lovagrend számára.
Birgut teljesen körülvették falakkal, amelyek összesen három kilométernyit tettek ki. A szárazföld felőli oldalon tartozott hozzá egy magasabb fal is, amelyben két kiálló bástya is volt, ahonnan a rohamozó ellenségre jobban lehetett csapást mérni. E fal végeit két félbástya védte. A falon kívül a sziklába vájt árok szolgált további akadályként a rohamokkal szemben.
Jelzőtüzek és őrtornyok
Fontos volt időben észrevenni az ellenség közeledését, valamint gyorsan továbbadni a hírt. Erre a célra felújították a part menti őrtornyokat, amelyek több száz éve álltak, de nem voltak használatban. A tornyok egyszerű jelzőberendezéssel voltak felszerelve: mindegyikben tartottak rőzsekötegeket és bozóthalmokat, amelyeket meggyújtottak, ha ellenséget láttak. A többi torony ezt látva szintén jelzett, így értesítve az egész szigetet. Hasonló jelzőtornyokat emeltek Gozo várának tetején, Mdinánál, illetve a Sant'Angelo és Sant'Elmo erődökben. Ha támadók jöttek, gyorsan lehetett figyelmeztetni az egész szigetet.
Ellátmányozás
1565 tavaszára az ispotályosok tudták, hogy közeleg a Málta elleni oszmán támadás. A rend tagjait összehívták Európa minden tájáról, hogy megvédjék központjukat. Az ellátmány nagy részét szintén a kontinensről importálták, hogy az egyre növekvő méretű sereg hosszabb ostromot is kiállhasson. A szigeten található raktárak megteltek élelemmel és egyéb szükséges dolgokkal.
Fegyverkezés
Ahogy a veszély egyre közeledett, az ispotályosok fegyvereiket is előkészítették. A tűzfegyverek ekkoriban még gyerekcipőben jártak, így bár halálosak tudtak lenni, igen primitívek is voltak. A San Michele-erődbe nagyobb ágyúkat is telepítettek, amelyek nagy erejükkel és lőtávolságukkal nem csak az erőd védelmét növelték, de de fenyegetni tudták a más célok felé tartó ellenséges alakzatokat is. A közeli Corradino magaslatait, illetve a Sciberras-hegy lába előtti nyílt terepet is fedezni tudták. A szigeten lévő lőpormalmok folyamatosan állították elő a tűzfegyverekhez nélkülözhetetlen anyagot, amelynek nagy részét ágyúkban és kézifegyverekben használták, egy részét azonban gyújtóbombákban és tűzijátékszerű fegyverekben alkalmazták – utóbbiak rendeltetése egyszerre volt a félelemkeltés és a veszteségek okozása. Mindeközben a fegyverkovácsok műhelyei a kalapácsok és az acél hangjától zengtek, ahogy az ispotályosok páncélját és szálfegyvereit harcra kész állapotba hozták.
Harcra készen
Ahogy a török erők megközelítették Máltát, a parancsnokok utoljára felmérték a védelmet, és felkészítették a csapatokat. Az elkövetkezendő háború nehéz volt, de az ispotályos lovagok készen álltak megvédeni Máltát, és végül sikerrel vissza is verték az oszmán csapatokat.