Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az épület felavatásának 130. évfordulóját ünnepli a szatmárnémeti színház

2022. január 7. 11:22 MTI

A szatmárnémeti színházépület felavatásának 130. évfordulóját ünneplik egy rendezvénysorozattal, amelynek keretében a budapesti Nemzeti Színház is bemutat egy előadást - közölte csütörtökön a partiumi teátrum.

<

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Mihai Raicu Társulata a helyi polgármesteri hivatal támogatásával többnapos rendezvénnyel ünnepli az évfordulót.

Január 14. és 17. között román és magyar nyelvű színházi előadások és könyvbemutatók lesznek.

Az ünnepi hétvégén a lehetőségekhez mérten megidézik az egykori átadás körülményeit, ezért ahogyan 130 évvel ezelőtt, most is a budapesti Nemzeti Színház művészei lépnek először a szatmári színpad deszkáira.

A díszelőadás, akárcsak egykoron, január 14-én 19.30 órakor kezdődik. A Nemzeti Színház Döbrentei Sarolta Sára asszony című művét viszi színre Vidnyánszky Attila rendezésében.

Színpadra lép még a Jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház társulata is, amely a Radu Tudoran román író A szegény lányok városa című novelláskötete alapján Radu Afrim rendező által színpadra adaptált és állított előadást mutatja be.

Fellép a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Brighella Bábtagozata, valamint a Mihai Raicu Társulat.

Az ünnepi rendezvénysorozat részeként mutatják be Csirák Csaba színháztörténész két kötetét: az egyik a szatmári magyar színjátszás történetét dolgozza fel 1919 és 1948 között, a másik Czintos József Jászai-díjas művész, a Harag György Társulat örökös tagjának pályafutását dolgozza fel.

Az épület alapkövét 1889. május 18-án tették le, majd 1892. január 14-én adták át. Tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést Szikszay Lajos debreceni építész vezette.

A belső díszítést Spannraft Lajos és Hirsch Gyula készítették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az épület felavatásának 130. évfordulóját ünnepli a szatmárnémeti színház

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra