Az előkóstolótól a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása
2020. április 14. 10:58 Kulcsár Ádám
Egyiptomi mumifikálók
„Először is az agy egy részét görbe vassal kiszedik az orron át, más részét pedig beleöntött szerekkel irtják ki. Aztán éles etiópiai kővel felvágják a lágyékot, s eltávolítják az összes belet.
A test alsó részét kiöblítik pálmaborral, majd összetört füstölőszerekkel újra kitisztítják, megtöltik összetört és tiszta mirhával, kasziával és mindenféle füstölőszerrel – csak éppen tömjénnel nem –, s végül bevarrják. Ezután a testet bedörzsölik salétrommal, és hetven napra elrejtik” – írta le részletesen Hérodotosz az egyik legdrágább mumifikálási eljárást.
A (helyenként azért elég pontatlanul fogalmazó) görög történetíró Kr. e. 445 körül indult Egyiptomba, ahol saját szemével győződhetett meg a mumifikálók munkájáról, amely valljuk be, nem tartozik az álommeló kategóriájába.
Ráadásul a leírt szörnyűségeknek ezzel még nem volt vége, 70 nap elteltével ugyanis a balzsamozóknak a holttestet le kellett mosniuk, majd vászonnal körbetekerniük, és enyvvel vagy gumival bekenniük.
Elcsúnyult testbe nem száll lélek
A mumifikálók munkája nem volt mindig ilyen bonyolult. A fáraók előtt elég volt egyszerűen kitenni a napra száradni a holttesteket. Ám később, miután sírba helyezték az elhunytakat, azok elkezdtek gyorsan lebomlani, ami elég nagy problémának bizonyult, ugyanis a hitvilág szerint a „ba-lélek” nem talált vissza az elcsúnyult holttestbe.
A mumifikálásnak számos változata létezett. Volt, hogy a beleket nem a hasfalon, hanem a végbélnél távolították el, a szívet olykor a testben hagyták, és az agy sem került mindig a koponyán kívülre. Egy valamiben azonban minden egyiptomi balzsamozó hasonlított: aljamunkásként kiközösítették őket a társadalomból.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
