Az egyszerű emberektől a bankigazgatókig mindenki hatalmasat kacagott a városligeti színház műsorain

2020. október 24. 10:56 Múlt-kor

Mielőtt a városligeti színház korábban elkezdett történetét Feld Mátyás igazgatói korszakával folytatnánk, idézzük fel a többi Feld-gyermek pályájának alakulását. A legjelentősebb színházi pályafutás az idősebbik leány, Feld Irén(1883–1944) nevéhez fűződik. Színpadi karrierjét egészen korán, gyermekszínészként kezdte. Mint ifjú színésznő az akkor merész újdonságnak számító Ibsen-darabok főszereplőjeként vált országszerte ismertté. Színházvezetői ambíciói is voltak, bár a korszellem ekkor még nem kedvezett a női színigazgatóknak. Gyermekszínházat, alkalmi színtársulatokat szervezett és vezetett, később pedig pódiumbeszélgetések – korabeli kifejezéssel „csevegőestek” – házigazdájaként járta az országot. Az 1900-as évek elején apja városligeti színházának adminisztrációját is vezette. Húga, Feld Olga (szül: 1886 k.) azOperaház ösztöndíjasaként kezdte 1906-ban operaénekesi pályafutását, majd pesti és bécsi fellépések után, hosszú évekig turnézott Itáliában pódiumhangversenyek szólistájaként. Ő rendezte sajtó alá édesapja 1926-ban, könyvalakban megjelent visszaemlékezéseit. Az ifjabb fiú, Föld (Feld) Aurél (1877–1970) már fiatalon sikeres riporter lett, majd a lósport szakértőjeként, turflap kiadójaként, népszerű sportkönyvek szerzőjeként vált országszerte ismertté. Újságírói karrierje mellett azonban színházi dramaturgként is működött, és pályája során több színházat bérelt és igazgatott.

A városligeti színház történetében drámai fordulópontot jelentett az 1. világháború befejezése körüli, forrongó időszak. 1919 tavaszán ugyanis, sok városligeti magánvállalkozáshoz hasonlóan, a Feld-színházat is kíméletlenül államosították. Feld Mátyás 1941-ben kiadott emlékirataiban így idézte fel ezeket a napokat:– Amikor a kommün kitört, saját színházunkból kidobva, itt állottam minden kereset nélkül. Igaz, hogy a színházi népbiztos jegyszedőnek, majd rendezőnek akart kinevezni, de ajánlatát visszautasítottam. Nem akartam a korpa közé keveredni, mert jól tudtam, hogy előbb-utóbb ennek a rabló garázdálkodásnak úgyis vége lesz. Fájt a szívem, hogy még kerülnöm is kell a színház tájékát. Néha-néha bizonyos távolságból, egy ligeti fa mögé elbújva, néztem, mint tódul a csőcselék a színházunkba „Ez a harc lesz a végső” kezdetű kommunista indulót énekelve. Majd megszakadt a szívem a fájdalomtól, hogy abban a színházban, amelyet édesapám véres verejtékkel, a saját pénzén építtetett, és ahol nyaranta a magyar színművészet büszkeségei léptek fel, ripacsok játszanak.” Feld Zsigmondot, aki a kommün kitörésekor már 70 éves volt, fiánál is jobban megviselték az események. Úgyhogy, amint az élet visszatért a normális kerékvágásba, maga mellé emelte fiát helyettes színigazgatóként, kezébe adva a tényleges vezetést. A színházalapító 1926-ban, felesége halála után, teljesen visszavonult. Ekkor már javában zajlott a városligeti színház történetének újabb, Feld Mátyás nevével fémjelzett korszaka.

A háború utáni újraindulás kivételesen nehéz volt. Egy 1921-ben, a Színházi Életben megjelent riport jól adja vissza Feld Mátyás akkori hangulatát: „Kimentünk széjjelnézni, hogyan készült fel a Liget a nyárra, milyen új meglepetések várnak a publikumra? Első állomásunk a Budapesti Színház volt. Feld Mátyást a pénztárban találtuk meg, éppen az új adóívet állította ki sűrű sóhajtások és kemény fejtörések közt. Megkérdeztük tőle, mit fog játszani a nyáron:

– Operettet nem, – mondotta, – azt már most megígérhetem. Az operett nagyon sokba kerül, és nekem nincs pénzem. Vagy adok olyan jót, mint bent a városban, vagy nem adok semmit. Inkább népszínműveket fogok játszani, meg látványos darabokat. Tervbe vettem, és ha a megfelelő díszleteim meglesznek, kihozom a «Strogoff Mihály utazásait».
– Új darabot nem fog írni, direktor úr?
–Nincs nagy kedvem, csak akkor írok, ha látom, hogy nem megy a színház. Akkor megírom a «Hattyú» paródiáját. De nem hiszem. Írják meg, hogy nem írok új revüt!”

A városligeti színház főszezonja a nyár volt. Téli előadásokra a magasabb költségek és a kevesebb ligeti látogató miatt csak kivételesen került sor, például 1929-ben. Feld Mátyás állandó társulatot sem tartott fenn. Saját darabjaira alkalmi társulatokat szerződtetett, a ligeti színházépületet pedig rendszerint bérbe adta. Amivel viszont hagyományt teremtett: a nyári szezont elindító zenés revü, amelyet maga írt és rendezett. Az újraindulást követő első nagy sikert az 1923 nyarán bemutatott Mindenki kész című bohózata hozta, amelyet a Színházi Élet kritikusa így mutatott be: „Manapság az összes létező és valaha létezett viccek között a legjobb viccet a ligetben lehet hallani a Feldék színházában. Feld Matyi darabját játsszák ott, a címe: Mindenki kész és ez az egész darab egy két és félórán át tartó vicc. Nem színdarab, nem operette, nem kroki se semmiféle más nevettető műfaj, egyszerűen csak vicc. Olyan hosszú vicc, amelynek minden 16 másodpercben újabb és újabb point a csattanója. Az egész darab ilyen viccsorozatból áll. Nincsen az a megrögzött mogorva és elsavanyodott ember, aki Feld Matyi darabján ne mulatna akkorákat, hogy még nagyapa korában is megemlegeti.”

A Színházi Élet lelkes színikritikusa így folytatta: „Ha valaki valamikor meg fogja írni Budapest jellemrajzát, Isten mentsen meg, hogy kihagyja belőle Feld Matyit és darabjait, mert ha ezt tenné, félmunkát végezne. Még azt sem szabad mondani, hogy Feld Mátyás, mert ezzel is meghamisítanánk az ő jellegzetes egyéniségét, amelyet a Matyi szó éppen annyira reprezentál, mint tegyük fel a Városligetet ez a szó, hogy lizsé. Kedves, felületes, tréfás pesti fiú Feld Matyi. Dehogyis pályázik irodalmi babérokra vagy az akadémia jutalmára, egyszerűen csak az a célja, hogy júliusban és augusztusban tele legyen a városligeti színház nézőtere és ilyenmódon természetesen a kasszája is.”

Egy ismert színikritikus, Molnár Gál Péter így emlékezett vissza a főváros nyári Sekszpír-jére: „Feld tata megmagyarította a Ligetet. Fia, a Matyi, bohózatszerzőként, rendezőként, revüanimátorként pestivé tette az osztrák bohózatot, ami volt akkora művészi ugrás, mint a papájáé. Bohózatainak motívumait rendszerint az előző évad színi sikereiből merítette. Kitekerte címüket. Ha Herczegtől az Ocskay brigadérosment, Matyi darabjának címe Ócska brigadéros lett. Csárdáskirálynő?A Ligetben Csámpáskirálynő. Lehártól A víg özvegy? Matyitól A bús özvegy. Harsányi Zsolt dramatizálja Mikszáthot a Vígben? Lesz új bemutató nyárára: A Schlesinger fiú esete a Lefkovics Katóval. És így tovább. Abban a városban, ahol Feld Matyi működött, legalább látásból ismert mindenki mindenkit. Közismertek voltak a szóbeszédek. A pletykákba beavatott volt a nézőtér valamennyi polgára, a főként a környező utcák lakóiból verbuválódott publikum.” Büszke is volt a fiára az akkora már lényegében visszavonult Feld papa, akinek ez volt a kedvelt szavajárása: – Nekem az a fontos, hogy az a publikum nevessen bent a színházban. A többi nekem smafu!

A korabeli sajtóból eléggé pontos képet kaphatunk a városligeti színház tipikus nézőiről. A Feld-színházban október végén, halottak napja előtt hagyományosan a Molnár és gyermeke című darabot tűzték műsorra, amelynek cselekménye a temetői sírokból feltámadó szellemek körül forog. A Színházi Élet riportere, Nádas Sándor a szünetben elvegyült a nézők között és a véleményüket kérte a darabról: „Rózsi és Manci szobalányok. A karzaton ülnek. Kérdésünkre előadják, hogy Kubányi György, a főszereplő, az tetszik nekik legjobban. Egyik ezt mondta: – Eztet igen, eztet a darabot legjobban szeretem, mert itt jól sírni lehet.

M. Jenő arcképfestő harminc éve jár a Feld-színházba. Tizenhatszor látta a Molnár és gyermekét. Hogy ki tetszik neki legjobban: – Kubányi!–mondta, s határozottan és nyomatékkal hozzátette: „természetesen".

Végül lefotografáltuk az összes jegyszedő hölgyeket. Igen kedves nők. Jórészt környékbeli háztartásbeliek. Akadt köztük derék házmesterné is. Van, aki 18 éve szedi a jegyet Feldéknél. Többen 10 éves jegyszedőnők. Sok jó és rossz napot láttak ezek a hölgyek. Több rosszat, mint jót.”

A városligeti színház hétköznapi közönségének túlnyomó többsége valóban az egyszerű emberek köréből került ki. De a társasági eseménynek számító Feld Matyi-premiereket rendszeresen látogatták neves személyiségek, a fővárosi társasági élet ismert alakjai is. Idővel sikk lett Matyihoz kirándulni az új bohóságért, utána a Gundelben uborkasalátával rántott csibét fogyasztani. Arisztokraták, politikusok, bankigazgatók ültek a városligeti színház páholyaiban, és a köznéppel együtt, harsányan nevettek az aktuális pesti vicceken. Feld Mátyás emlékirataiban büszkén sorolja, a századfordulóig visszatekintve, a notabilitások neveit:

„Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy darabjaimnak bemutatója alkalmából a színházbajáró közönség színe-java töltötte meg a színházat. Arra ma is büszke vagyok, hogy báró Wlassich Gyula v. kultuszminiszter családjával egyetemben minden premieremen jelen volt. A három Dezső: Bánffy, Szilágyi és Gromon is rendszerint megjelentek premierjeimen.”

A könyv lapjain hosszan sorakozik az előkelő színházlátogatók névsora. Az állandó bérletesek között olyan nevek találhatók, mint gróf Batthyány Elemér, báró Korányi Frigyes, Lánczy Leó, Pekár Gyula, Vázsonyi Vilmos. Dr. Sándor László rendőrfőkapitány részére a bal 3-as számú földszinti páholy volt fenntartva. Feld Mátyás megjegyzi vele kapcsolatban: – Hej, de sokszor fizette ki helyettem a rendőri inspekciós díjat, amikor nem volt pénzem!

Feld Mátyása rá jellemző humorral tekintett vissza 1941-ben megjelent visszaemlékezéseiben a városligeti színházban töltött kalandos évtizedekre és színpadi szerzői működésére:
„Szabó Lajos igazgató, a Singer és Wolfnerék szemefénye is törzslátogató volt. Egyszer azt mondtam neki:
– Igazgató úr, adja ki könyvalakban a darabjaimat!
– Hogyne – mondta Szabó –, hogy elveszítsem az állásomat?
Csergő Hugó, a kitűnő író is állandó látogatója volt a színháznak. Meg is kérdeztem tőle:
– Nem azért jársz ide olyan gyakran, hogy megtanuld tőlem a darabírást?
– Ellenkezőleg! – felelte Csergő. – Azt tanulom itt, hogyan nem szabad darabot írni!”

Feld Mátyás sikerekben és bukásokban egyaránt gazdag színigazgatói működése bő egy évtizedig, az 1930-as évek elejéig tartott. A Feld-család az újabb háborúnak megágyazó években kiszorult a színházi szakmából. Kárpáti Aurél, az ismert színikritikus az Utazás a Feld körül1939-re datált előszavában így foglalta össze a népszerű színigazgató és színpadi szerző munkásságát: „Feld Mátyás egész negyven esztendős pályafutása alatt a nevetés ötletes felidézője és a humor alázatos szolgája volt. Arra vállalkozott, s annak szentelte minden tehetségét és erejét, hogy ezt a nagyvárost, az ő imádott Budapestjét, furcsa mókákkal szórakoztassa. S el kell ismernie a legvérfagyasztób kritikusnak is, hogy ebbéli igyekezetét teljes siker koronázta. A közönség végignevette, végigmulatta ezeket a helyi vonatkozású, tréfás fintorokkal és groteszk bukfencekkel telehintett, könnyű színpadi játékokat, amelyeknek azonfelül az az érdemük is megvolt, hogy a német viccrakétákat kiszorítva, a magyar szó sziporkázásával derítették fel a kedélyeket.” (x)