Az egykor erkölcstelennek tartott keringő szülte a korabeli „notebookot”

2020. január 13. 14:01

A 19. század elején az előkelő rétegek hosszadalmas táncait a formalitás, a kötöttségek jellemezték. Gondoljunk a Jane Austen-i időkre, ahol az úri közönség csoportosan táncolt, alig érintve a partnere kezét, vállát. Ma már igazán furcsának tűnhet, de sokáig hatóságilag tiltották a keringőt, hisz igencsak közvetlen stílusa miatt a férfi egész karjával érintette a hölgy hátát. A táncot végül a Bécsi Kongresszus (1814-1815) tette szalonképessé. Az eléggé hosszúra nyúlt és feszült hangulatú politikai tárgyalások alatt sok táncmulatságot, bált rendeztek a császárvárosban, és inkább úgy tűnt, a kongresszus táncol és nem tárgyal. A bécsi keringő mégis ettől, az egész Európát érintő politikai eseménytől lett népszerű és elfogadott, valamint vált lassanként a táncok királyává.

Több tánc, több partner és ennek fejbentartása, főleg pár pohárka pezsgő után nem is lehetett olyan egyszerű. Ehhez pedig jól jött egy korabeli „notebook”, pontosabban: emlékeztető jegyzet. Értelemszerűen táncrendnek hívták a táncok sorrendjét, és ez lett a neve egy aprócska, mára már feledésbe merült műtárgynak, a táncok jegyzetfüzetének. Általában minden táncot másik gavallérral illett táncolni, és a kis füzetecske segített a hölgyeknek megjegyezni a táncosaik nevét.

A finom papírra nyomtatott tárgy (voltak hajót, apró táskát, legyezőt formázó darabok) az idők folyamán egyre művészibb lett, szinte már ékszerszerű. Bársonyból, bőrből, fából, elefántcsontból, gyöngyházból vagy selyemből készült, elegáns díszítéssel, sőt előfordult, hogy nemesfémet is használtak hozzá. Ötvösök, díszalbum- és jelvénykészítők, nyomdászok, hímzők és könyvkötők versengtek egymással, és merész ötleteikből remekművek születtek. Ráadásul az újságok báli hírei, a csodás ruhaköltemények és az aktuális társasági pletykák mellett a táncrendekről is részletesen beszámoltak.

A báli közönséget a bejáratnál inasok fogadták. A gyönyörű nagyestélyikben érkező hölgyek általában tőlük vették át a rendezők által előre elkészített díszes kis táncrendet és a hozzá tartozó aprócska irónt, amellyel a felsorolt táncok mellé az est folyamán beírhatták, hogy kinek ígérték azt. A picike műtárgyat a csuklón hordták, vagy a legyezőhöz, ruhához rögzítették egy kis zsinórón függő akasztóval.

Az előkelő udvari bálok mellett szinte minden hivatásnak, foglalkozásnak, egyesületnek, egyletnek, úri kaszinónak megvolt a maga bálja. Az évad a legtekintélyesebbnek tartott jogászbállal kezdődött, és sorban követte a többi: technikus bál, operabál, medikusbál,  stb. Természetesen az  alacsonyabb társadalmi rétegek képviselői is szervezhettek bálokat, volt cselédbál, pásztorbál, tűzoltóbál. Népszerűek voltak az iparos céhek báljai: asztalosbál, szabóbál, vargabál, cipészbál, szűcsbál és még hentesbál is volt. A sportegyletek is előszeretettel rendeztek táncmulatságokat.  

A táncrendek külleme utalt a bált rendező társadalmi rétegre, gyakorta annak foglalkozásához, tevékenységéhez kötődött. Egy-egy apróbb tárggyal szellemesen utaltak a bál jellegére: technikus bálra repülőmakett, jogászbálra apró törvénykönyv dukált.

1833. január 13-án este 9 órakor rendezték meg a városi táncpalota – a Pesti Vigadó – első bálját, de a kapukat már délelőtt kinyitották, hogy minden érdeklődő bekukkanthasson a nagy rendezvény előkészületeibe. Az este beköszöntével pedig gyönyörű hintók és fogatok gördültek a táncterem elé, majd díszes ruhába öltözött hölgyek és frakkos urak vették birtokba az épületet. Az idei farsangi időszakban a Vigadó egy alkotó, épületfelfedező családi napra várja a tisztelt publikumot, hogy a téli hideg helyett a fényűző bálok hangulata töltse meg a januári hétvégét. Amíg a 8-12 éves gyerekek táncrendet készítenek – természetesen a bálterem felfedezése után – addig a szüleik, családtagjaik megnézhetik az aktuális kiállítást, gyönyörködhetnek az épületben. 

További információért kattintson ide