Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum

2024. szeptember 17. 08:20 Múlt-kor

1939. augusztus 23-án megdöbbent a világ, amikor a két külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop a náci Németország, míg Vjacseszlav Molotov a kommunista Szovjetunió képviseletében aláírta Moszkvában a szovjet–német megnemtámadási szerződést.

A két állam közötti ideológiai szakadékot, amelyet a kommunista és a nemzetiszocialista eszmék kibékíthetetlensége meglehetősen mélyre formált, átmenetileg sikerült áthidalni. Az aláírók az egyezményben kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak az egymás ellen irányuló erőszakos, katonai lépésektől, továbbá nem lépnek be olyan katonai szövetségbe, amely a másik fél ellen indít hadműveletet.

A Molotov-Ribbentrop-paktum aláírása

A Molotov–Ribbentrop-paktumnak nevezett egyezség titkos záradékában az aláírók kijelölték érdekszféráik határait, amely érintette Lengyelországot, a Baltikumot, illetve Besszarábiát. Ribbentrop és Molotov a Narev, a Visztula és a Szan folyók menték felosztották egymás között Lengyelországot, nagyjából félbe vágva a Molotov által csak „versailles-i fattyúnak” nevezett államot.

Sztálin biztos volt abban, hogy időt nyert, és a németek egy ideig nem nyomulnak majd tovább kelet, azaz a Szovjetunió felé, míg Hitler bizakodóan nézhetett a lengyelországi hadjárat elé, hiszen így csak a lengyel haderővel kellett farkasszemet néznie.

Hitler eredetileg egy korridort kért a lengyelektől, amelyen keresztül szárazföldi összeköttetést szeretett volna létrehozni az első világháború után a német anyaországtól elszakított Kelet-Poroszországgal. A folyosó átadásáról Varsó hallani sem akart, így a Führer 1939. szeptember 1-én megtámadta csapataival Lengyelországot.

A lengyel haderő folyamatos hátrálásra kényszerült, a Wehrmacht sorra foglalta el a nyugat-lengyelországi városokat, ennek ellenére a lengyelek az első két hétben nem adták fel a küzdelmet. A lengyel vezérkar úgy döntött, hogy a lengyel–román határ mentén összevonja csapatait és ellentámadásba lendül. 1939. szeptember 17-én azonban az ország keleti határain megjelent a Vörös Hadsereg, és megkezdte az előrenyomulást a Molotov–Ribbentrop-paktumban felvázolt határvonalakig.

A Vörös Hadsereg inváziója 1939. szeptember 19-én

A lengyel hadsereg a kettős prés alatt összeomlott. Szeptember 22-én a német és a szovjet hadsereg egyes egységei már kezet is szoríthattak egymással, és szeptember 28-án a támadók elérték a paktumban lefektetett határvonalakat, ezzel újra megszűnt a független Lengyelország. 

A szovjet fél hivatalosan a Kelet-Lengyelországban élő belorusz és ukrán „testvérek” megsegítése végett avatkozott be a küzdelembe. A területi nyereség mellett kiiktatta nyugati szomszédját, így megakadályozva, hogy az ország a jövőben felvonulási területe legyen a nyugati hatalmaknak. A szovjet vezetők szemében minden állam potenciális ellenségnek számított, számukra Olaszország, Németország és Nagy-Britannia egyaránt a kommunizmussal szemben álló világrendet képviselte.

Sztálin már a csehszlovák válság idején csalódott Nagy-Britanniában és Franciaországban, mivel a szovjet vezetés már akkor meg akarta akasztani a német terjeszkedést a térségben, de a hitleri agresszió megállítására tett javaslatai nyugaton süket fülekre találtak. Csehszlovákiát feldarabolása után Sztálin 1939 márciusában egy felszólalásában már arról beszélt, hogy a nyugati demokráciák „cseh területeket adnak a németeknek a Szovjetunió elleni háború megkezdéséhez”. Belátta, hogy a németekkel kötött kiegyezéssel időt nyerhet, és abban reménykedett, hogy a kapitalisták kivéreztetik egymást nyugaton, amíg országa felkészül egy német támadásra.

A két nagyhatalom által összeroppantott Lengyelország egyik legsötétebb korszaka köszöntött be. Nyugaton, a németek által megszállt területen a Gestapo és a hírhedt Einsatzgruppék kezdték el a gyanús elemek, illetve a zsidó lakosság likvidálását. A németek a hadifogságba került tisztek egy részét szintén kivégezték, a katonák zöme pedig hadifogoly- vagy koncentrációs táborokba került.

A Vörös Hadsereg katonája őrzi egy lelőtt PWS-26 repülőgép roncsait

A helyzet keleten is lehangoló volt. Bár a Vörös Hadsereg katonáit utasították, hogy igyekezzenek „felszabadítóként”, barátságosan viszonyulni a lakossághoz, és a szovjet propaganda a lengyel fölbirtokosok földjének a szegény parasztok közötti felosztásától visszhangzott, a tisztogatás a keleti területeken is elkezdődött.

A Belügyi Népbiztosság, az NKVD emberei a lengyel államhoz hűnek tartott bírókat, hivatalnokokat, rendőrtiszteket letartóztatták és sokukat likvidálták. A legkirívóbb eset annak a 15-22 ezer lengyel tisztnek az NKVD által történt szisztematikus lemészárlása volt, akiket a Szovjetunió belügyi népbiztosa, Lavrentyij Berija „a szovjet hatalom elkötelezett ellenségeinek és a megjavulás reményével nem kecsegtető személyeknek” titulált. Berija 1940. március 5-én tett javaslatot a kivégzésükre, amelyet a szovjet állambiztonsági szervek, miután a Szovjet Kommunista Párt felső vezetése jóvá hagyta, végre is hajtottak.

A német katonák eltávolítanak egy lengyel határsorompót

(Wikipédia /Hans Sönnke / CC. BY-SA 3.0 de)

A lengyel kormány és hadseregvezetés Romániába menekült, illetve ezrek lépték át a lengyel menekültek előtt megnyitott lengyel-magyar határt is. A menekülő lengyel katonák közül sokan csak átmenetileg maradtak Magyarországon és többen Nagy-Britanniába szöktek, hogy ott folytassák a harcot. Számtalan lengyel pilóta erősítette a Brit Királyi Légierőt az 1940 nyarán kezdődő angliai csatában, ahol kimagasló teljesítményt nyújtottak.