Az ásványok szerelmese volt az első magyar egyetemi tanárnő

2015. augusztus 17. 17:47 MTI

1890. május 26-án született az erdélyi Ditrón (ma: Gyergyóditró), ahol édesapja a polgári iskola igazgatója volt. Vendl Aladár öt gyermeke közül három kötelezte el magát a geológia tudományának művelése mellett, s kiemelkedő munkásságukkal mindhárman beírták magukat a tudományterület történetébe. Fiai, Vendl Aladár (1886-1971) és Vendel Miklós (1943-ig Vendl, 1896-1977) későbbi Kossuth-díjas geológusok, akadémikusok mellett középső gyermekét, Máriát is a kőzetek világa vonzotta. Aladár bátyja nyomdokait követve a budapesti tudományegyetemre iratkozott be, ahol 1913-ban természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet szerzett. A griedeli baritról (a német Hessen tartománybeli Griedelből származó kristályos ásvány) írt egyetemi munkáját 1912-ben pályadíjjal jutalmazták.

A diploma megszerzése után, 1913 és 1919 között a lőcsei leányiskolában, 1919-20-ban a szombathelyi leánygimnáziumban tanított. Az oktatás mellett is folytatta a kristályszerkezetek tanulmányozását és a meteoritkutatást. Tudományos vizsgálódásaira felfigyelve hívták dolgozni 1920-ban a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárába, ahová az első női kutatóként került, és ahol 1922-től múzeumőri, 1934-től I. osztályú múzeumőri rangban tevékenykedett.

Felkészültségével és lelkiismeretes kutatómunkájával csakhamar kivívta az akkor még szinte csak férfiakból álló hazai természettudós társadalom elismerését. 1925 decemberében ő volt az első tudósnő, akinek munkáját a Magyar Tudományos Akadémia ülésén is bemutatták. 1928-ban pedig olyan tudományos alapossággal kartotékolta a Nemzeti Múzeum ásványtárának meteoritjait, hogy tiszteletből a halála után, 1951-ben megjelent, Magyarország meteoritgyűjteményei című könyv társszerzőjeként tüntették fel.

Negyvennégy éves korában, 1934-ben első magyar nőként szerzett tudományos fokozatot, a debreceni egyetemen habilitált, és a nők közül elsőként lépett elő egyetemi magántanárrá. Általános ásványtani előadásai vonzották a hallgatóságot. 1941-ben ugyanitt címzetes nyilvános rendkívüli tanári kinevezést kapott. Elsősorban krisztallográfus volt, munkásságát a hazai és külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosította. A hazai kalcitok szakértőjeként tartották számon, de kőzettani és meteoritvizsgálatai is jelentősek.

Huszonegy nagyobb tudományos munkát tett közzé, nyolc tanulmányában kutatásai kedvenc tárgyáról, a magyarországi kalcitokról értekezett. Legfontosabb művét, A drágakövekről, különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című, Koch Sándorral közösen írott munkáját 1935-ben a Természettudományi Társulat Rauer-díjával jutalmazták. Számos társadalmi és szakmai egyesületben tevékenykedett, 1926 és 1945 között a Magyarhoni Földtani Társulat választmányi tagja volt. 1935-ben feleségül ment Dudich Endre zoológus akadémikushoz, akivel mindössze tíz évet élhettek együtt. A második világháború okozta megpróbáltatások miatt 55 éves korában, 1945. augusztus 17-én halt meg Sopronban.

Emlékének megőrzésére a Magyarhoni Földtani Társulat 1963-ban Vendl Mária Emlékalapítványt hozott létre a kristálytan, ásványtan, kőzettan, geokémia és ércföldtan területén egyre gyarapodó tudományos munkák szerzőinek jutalmazására. 1983-ban az emlékalapítványt emlékéremmé alakították, a Vendl Mária Emlékérmet az eredeti célt változatlanul tartva háromévenként ítélik oda. Méltatlanul feledésbe merült alakját - a magyar nagyasszonyok sorozata keretében - Józsa Judit kerámiaszobrász formázta meg, aki a stílusos ábrázolás kedvéért kisplasztikájába kalcitkristályokat is belefoglalt.