Az árvák vonata – negyedmillió gyermek robogott vonattal az ismeretlen felé
2018. április 9. 09:37 Jeki Gabriella
Megtanulták a helyes viselkedés szabályait is
Bár az árva gyerekek iránti kereslet a munkaerő igénnyel párhuzamosan emelkedett, a Segélyegylet lépéseket tett annak érdekében, hogy a lelenceket gondosan ápolják. Az örökbefogadó családokat helyi vállalkozók, orvosok és újságírók bizottsága felügyelte. A kidolgozott szabályrendszer kötelezővé tette többek között a tizenkettő évesnél fiatalabb gyerekek iskoláztatását, megfelelő ruháztatását és képzését. A társaság képviselői évente egyszer meglátogatták a családokat, hogy ellenőrizzék a körülményeket, és a gyerekek évente kétszer számoltak be levélben sorsuk alakulásáról.
Függetlenül attól, hogy a gyerekek lovakat gondoztak egy texasi farmon vagy épp kukoricát termeltek Iowában, az érzelmi nehézségeket nem tudták elkerülni. A nevelőapák szigorával, a mostohatestvérek kegyetlenségével és a nyelvi akadályokkal gyakran nem tudtak mit kezdeni. Más történetek elszakított testvérekről mesélnek, de szerencsére akadnak boldog végkifejletek is.
Irma Craig Schneiders, akit 1901-ben vitt a vonat Missuriba egy olyan családról számol be, amely „úgy szerette és nevelte őt, mint később ő maga a saját gyermekeit”. „Megtanultam itt nem csak a helyes viselkedés szabályait, hanem felfedeztem az élet szentségét, a Teremtő és a világ csodáit” – mondta.
Példája szerencsére nem egyedi: Linda McCaffery, a Kansas Barton megyei Közösségi Főiskola professzora kutatásában több olyan csodálatos történettel találkozott, amelyben az árvák végül szerető családra találhattak, ahol szerették, imádták és tanították őket. „Fontos megjegyezni azt is, hogy az új családoknál kapott körülmények sokkal jobbak voltak, mintha a gyerekek New York utcáin maradtak volna” – jegyzi meg a professzor. – „Sokan közülük egészen biztosan nem élték volna túl a megpróbáltatásokat, vagy ha mégis, sorsuk akkor is igen bizonytalan irányt mutatott volna.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
