Múlt-kor.hu

Az amerikai kontinens eddigi legkorábbi ismert lakóinak nyomaira bukkantak

Az amerikai kontinens eddigi legkorábbi ismert lakóinak nyomaira bukkantak

2019. szeptember 2. 10:27 MTI

Az amerikai kontinens legrégebbi, emberi jelenlétre utaló bizonyítékaira bukkantak Idaho államban. A 16 ezer éves kőeszközök és állati csonttöredékek betekintést nyújtanak abba, milyen útvonalakon érkezhettek az emberek az új világba.

A leleteket Idaho nyugati részén, Cottonwood város közelében, a Salmon folyó mentén lévő Cooper's Ferry régészeti helyszínen találták. Korukat radiokarbonos kormeghatározással állapították meg.

Már akkor jelen voltak a területen emberek, amikor Észak-Amerika nagy részeit még vastag jégtakaró borította, és hatalmas emlősök, például mamutok, masztodonok, kardfogú macskafélék, rövidfejű medvék, lovak, bölények és tevék járták a kontinens jégkorszaki vidékeit.

"A Cooper's Ferry területéről származik Amerika legkorábbi, radiokarbonos módszerrel meghatározott korú régészeti lelete" - közölte Loren Davis, az Oregon Állami Egyetem antropológusa, a Science című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A bizonyítékok alapján a területen 16 600-15 300 éve éltek emberek először, majd mintegy 13 300 évvel ezelőtt többször visszatértek - tette hozzá Davis.

A legrégebbi tárgyak között van négy, vágásra és vésésre használt éles kőlemez, 43, kőeszközök készítéséből hátramaradt kőforgács. Emellett állati csonttöredékekre és lófogak maradványaira is bukkantak. Faszenet, hevítés nyomait viselő köveket, tűzrakóhelyet és ételkészítésre utaló nyomokat is találtak.

Az emberi faj először nagyjából 300 ezer éve jelent meg Afrikában, később onnan terjedt el világszerte. Tudományos vita folyik arról, hogy az emberek mikor érkeztek először Amerikába az egykor Szibériát Alaszkával összekötő szárazföldi hídon át.

Az új felfedezések azt a hipotézist támasztják alá, amely szerint az eredeti, lefelé tartó vándorlás útja a csendes-óceáni partvidéken haladt, nem pedig egy belső szárazföldi, jégmentes folyosón, ahogy sok kutató véli.

Cooper's Ferry a Columbia folyó medencéjének felső részén helyezkedik el. A folyó biztosíthatta az első amerikaiak számára az útvonalat a kontinentális jégtakarótól délre fekvő belső területek felé - véli Davis.

A kanadai Brit Columbiában lévő vízgyűjtő területekkel rendelkező folyó a legnagyobb, amely Észak-Amerikából a Csendes-óceánba torkollik az Oregon állambeli Astoria közelében.

Davis szerint a Cooper's Ferry területét lakó emberek vadászó és gyűjtögető életet éltek, nagy valószínűséggel kis, legfeljebb 25 fős csoportokban. Évente többször indultak útnak, hogy eljussanak az élelemforrásokhoz.

Az amerikai kontinens eddigi legkorábbi ismert lakóinak nyomaira bukkantak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz: Forró magyar őszök

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra