A Balaton nyüzsgő déli partjától alig pár kilométerre délre fekszik egy csendes kis falu, Ádánd, amelynek külön érdekessége, hogy a település szélén kanyargó domboldal löszfalában kényszerből kivájt barlanglakások maradványai találhatók. Nem olyan régen még sok barlanglakás „működött” itt, múltjuk a török időkig nyúlt vissza. A könnyen, akár csákánnyal is kifaragható barlangokat félköríves bejárattal készítették, és a filoxérajárványig sokat borospinceként használtak.
Az egykori római hadiút menti falut már a XIII. században lakott településként említik. Területe a XV. század közepén került a Perneszi családhoz. A török korban elpusztult, majd a tulajdonosok visszaköltözése és számos birtokper után a XVIII. század közepén végre fejlődésnek indult a település. Az élet akkor sem volt túl zajos a falun belül, ugyanakkor a körülötte elterülő sűrű nádasban bujdosó kurucok találtak menedéket, de tanyáztak ott gyakran betyárok is. Utóbbiak a falu emlékezetében olyan tisztességes és becsületes emberekként őrződtek meg, mint ahogy a sherwoodiakéban Robin Hood; a betyárok jó kapcsolatban voltak a falu szegény parasztjaival, tisztelték, megbecsülték és néha támogatták a szegény dolgos embereket.

A Perneszi család feltehetően kedvelte ezt a birtokot, hiszen még lakóházat is épített ide, ám gazdálkodásukban különleges szerepet mégsem kapott e föld. Az utolsó Perneszinek, Jánosnak nem születtek fiú örökösei, így a következő években a rokonság birtokpereitől volt hangos a rezidencia. Apósától, Perneszi Jánostól a halála előtt, 1669-ben Ádándot több másik faluval 700 magyar forintért vette meg Vizeki Tallián Gergely (az idősebb Perneszi lány, Julianna férje). Az ő halála után a másik leány, Zsófia és férje, Csapody Ferenc is örököse lett a birtoknak. Vizeki Tallián Boldizsár, Somogy vármegye alispánja gyermekei közül többen itt születettek, és még a leszármazottak közül is számosan kötöttek házasságot Ádándon. Kúriájuk ma is áll.

A mai főutcáról nyílik az egykori Perneszi-birtok, amelyre a XIX. században épült kastély. Ugyanis a Csapody család a régi birtokközpont helyére építette fel saját klasszicizáló, késő barokk ízlésű otthonát 1820 és 1827 között. A hatalmas egyemeletes épület egyszerű téglalap alaprajzú. A kertre néző homlokzatán timpanonos lezárású középrész magasodik, főhomlokzatának középen toronyszerű a bejárat, a tetőben kis manzárdablakok sorakoznak. A manzárdot valószínűleg javarészt vendégszobaként használták, ismert, hogy itt kapott szállást a somogyi születésű Roboz István író is, akit a nagybirtokos, szabadelvű ember, Csapody Pál gyakran hívott vendégül a házába. A költő, újságíró és lapszerkesztő több költeménye a kastélypark fái alatt született. 1849 márciusának egyik estélyén pedig épp illusztris vendégek töltötték az estét a házban, és a kápolnai csatáról vitatkoztak, köztük Roboz is, akit a disputa olyannyira megihletett, hogy éjjel megírta a Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett című versét, amelyet másnap fel is olvasott a szalonban.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. tavasz számában olvasható.