Apokalipszis Kongóban – II. Lipót belga király borzalmas afrikai kolonizációja
2021. november 23. 14:24 Czókos Gergő
Gyilkosok titkos társasága
Joseph Conrad a Kongóban átélt élményei alapján írta meg A sötétség mélyén című kisregényét (ez volt az alapja Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmjének, amely azonban Vietnámban játszódik). A lengyel származású Conrad gyermekkori álma volt, hogy egyszer eljusson Afrikába. Vágya 1890-ben teljesült: munkát vállalt egy gőzösön a Kongó folyón, a helyszínen átélt események azonban az emberi természetről alkotott korábbi nézeteinek radikális felülvizsgálatára késztették. Látott láncra vert, csontsovány és megtört vasúti munkásokat, haldokolni elvonuló embereket, akiken már nem látszott „semmi földi”, valamint halott teherhordókat és egy átlőtt homlokú középkorú feketét is.
Conrad regénybeli alteregója, Marlow feladata a legeredményesebb elefántcsont-begyűjtő ügynök, a titokzatos, művelt és kegyetlen Mr. Kurtz hazahozatala. A téma szakértője, Adam Hochschild szerint Kurtz karakterét elsősorban Léon Rom belga gyarmati tisztviselő figurája ihlette, aki lázadó kongóiak koponyáival vette körül a háza előtti virágágyást.
Elsőként Edmund Dene Morel, egy hajózási társaság fiatal tisztviselője emelt szót az ellen, amit feltehetően már többen észrevettek előtte: míg a cég, amelynek alkalmazásában állt, időről időre hatalmas elefántcsont- és gumikészletekkel tért vissza Antwerpenbe, addig Kongóba csak fegyvereket, lőszert, láncokat és hasonló eszközöket szállított, amelyek nyilvánvalóan nem a bennszülöttekkel való kereskedést szolgálták. Morel azt is észrevette, hogy a pénzügyekkel sem volt minden rendben. Az újságíróként is tevékenykedő hivatalnok, aki „gyilkosok titkos társaságának” nevezte el a kongóiak szenvedéseiből hasznot húzók csoportját, az első számú elkötelezettje lett az Afrika szívében zajló atrocitások feltárásának és széles körben való megismertetésének.
Morel számos köztiszteletben álló személy támogatását nyerte meg munkájához. Köztük volt Sir Arthur Conan Doyle és Mark Twain is. Utóbbit annyira felháborították a Kongóban tapasztalható visszaélések, hogy 1905-ben Lipót király monológja címmel megjelent szatirikus pamfletjében a belga uralkodó szerepébe helyezkedve ostorozta a király Kongóban elkövetett bűncselekményeinek eltussolására tett erőfeszítéseit. „Az elmúlt húsz évben milliókat költöttem arra, hogy mindkét féltekén elhallgattassam a sajtót, de így is történnek kiszivárogtatások.” Twain-Lipót kikelt a „megvesztegethetetlen kodak” – mint fogalmaz –, „az egyetlen szemtanú” ellen, akit „hosszú pályafutásom során nem tudtam lefizetni”.
Az atrocitások ellen még John Tyler Morgan, a fehér Dél megteremtéséről álmodozó egykori konföderációs tábornok is felemelte a szavát az amerikai szenátusban. Morgan ugyanis úgy vélte, hogy amennyiben csak a gyarmati tisztviselők túlkapásairól érkeznek hírek, az amerikai feketéket nehezebb lesz meggyőzni Afrikába történő visszatelepítésükről.
A Kongóban folyó súlyos visszaélések leleplezésébe számos misszionárius és más szemtanúk mellett az ír származású kongói brit konzul, Sir Roger Casement is bekapcsolódott. A brit külügyminisztérium megbízásából készített, a Kongóban folyó jogtiprásokat számba vevő, 1904 elején nyilvánosságra hozott jelentése, valamint a másik úttörő emberi jogi harcossal, Morellel közösen alapított Szövetség Kongó Megreformálásáért nevű humanitárius szervezetének tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lipót elveszítette a propagandaháborút, és 1908-ban, egy évvel halála előtt a fokozódó nemzetközi nyomás miatt arra kényszerült, hogy átadja hatalmas afrikai magánbirtokát a belga államnak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
