A szentek segítségével kedveltette meg magát a Luxemburgi-dinasztia
2020. október 17. 13:05 Nagy Balázs
A magyar unoka
Továbblépve még egy generációval jól megfigyelhető, hogy az apai minták miként érvényesültek a Károlyt követő nemzedékben. Károlynak a felnőttkort megélt idősebb fia, Vencel örökölte a cseh királyi koronát és a német uralkodói méltóságot. A fiatalabb fia, Zsigmond 1368-ban született, így mindössze tízéves volt apja halálakor.
A gyerek a kor szokásainak köszönhetően és IV. Károly ambiciózus politikájának következtében nem túl sok időt töltött szülei körében. A Luxemburgi-család uralkodási szokásait minden bizonnyal nem is apjától tanulta meg, neveltetése részben János prágai érsek, részben pedig idősebb féltestvére, Vencel kezében volt.
Zsigmond tizenhét évesen lett a magyar trón várományosa, hiszen feleségül vette Máriát, a fiúutód nélkül meghalt I. Lajos magyar király lányát, aki a magyar trónt örökölte. Zsigmond – akinek ily módon 1387-ben sikerült is megszereznie a magyar trónt – Magyarországon sok szempontból azt a módszert követte, amelyet apja fél évszázaddal korábban sikerrel alkalmazott Csehországban.
Uralkodásuk kezdeti szakaszában kétségtelen párhuzamok figyelhetők meg. Mindketten olyan ország uralkodói lettek, ahol a dinasztiájuk nem tekinthetett vissza hosszabb történeti előzményekre. Mindkettőjüknek olyan országban kellett megszilárdítaniuk a hatalmukat, ahol sok támogatóra nem számíthattak. Zsigmond, apjához hasonlóan, a nemzeti szentek kultuszának ápolásában találta meg azt az eszközt, amely szorosabban új hazájához kapcsolhatta őt
Zsigmond Magyarországon Szent László királynak az Anjou-királyok alatt már meggyökeresedett tiszteletét támogatta, s emelte azt magasabb szintre. Zsigmond számos adományt tett Szent László temetkezési helye, a váradi székesegyház javára, ő maga is itt temette el első feleségét, az 1395-ben lovasbalesetben elhunyt Anjou Máriát.
Szent Lászlónak egy tűzvészben megsemmisült fejereklyetartója helyett újat készíttetett, a máig meglévő, jelenleg Győrben őrzött Szent László-hermát. A Zsigmond-kori Szent László-kultusznak a leglátványosabb bizonyítéka a Kolozsvári Márton és György által készített, és 1390-ben Váradon felállított monumentális lovas szobor volt. (A szobor 1660-ban, a város török kézre jutása után megsemmisült.)
Szent László magyarországi tiszteletének már Zsigmond uralkodása előtt is erős hagyományai voltak, hasonlóan ahhoz, ahogyan Csehországban Szent Vencel és más nemzeti szentek kultusza is folyamatosan jelen volt Luxemburgi IV. Károly előtt is. Nem lehet a véletlennek tulajdonítani, hogy mindkét országban a dinasztikus származás legitimációját nélkülözni kényszerülő uralkodók fordultak az erős helyi gyökerekkel rendelkező szentek kultuszához.
Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a gyerekéveit apja udvarában töltő Zsigmond ott tanulta volna meg mindezt, de kétségtelenül erős párhuzamok figyelhetők meg a Luxemburgi-házból származó két uralkodó Csehországban, illetve Magyarországon alkalmazott eszközei között. A nemzeti szentek kultuszának ápolása, és ennek révén az uralkodói státusz megerősítése olyan módszer volt, amelyet mindketten – apa és fia – sikeresen gyakoroltak, ez tehát a Luxemburgiak különböző generációi által hatékonyan alkalmazott eszköznek tekinthető.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
