Amikor egymást mészárolták le a Wehrmacht katonái

2015. július 9. 08:33

Texel, a Nyugati-Fríz-szigetek legnagyobb szigete szikláival, végtelen, homokos tengerpartjaival, termékeny búzamezőivel és burgonyaföldjeivel, valamint békés legelőivel igazi földi paradicsomnak számított a katonák számára. 1945 áprilisában a szigeten tartózkodó 1200 Wehrmacht-katona joggal gondolhatta azt, hogy a háború befejezéséig már egyszer sem kell elsütnie a fegyverét. Április 6-án reggel azonban szörnyű vérengzés vette kezdetét. A 400 német tisztre és tiszthelyettesre 800 grúz katona támadt rá. 

A grúz katonák 1941-ben még a Szovjetunió oldalán kezdtek el harcolni az országot megtámadó náci Németországgal szemben. Sokan estek közülük fogságba a keleti fronton, ám a németek egy ajánlattal álltak elő számukra: vagy - vállalva annak minden következményeit - hadifoglyok lesznek, vagy besorozzák őket a Wehrmachtba. Mintegy 30 ezer grúz katona az utóbbi lehetőséget választotta.

Ahogy azonban teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a háborút a náci Németország el fogja veszíteni, az "áruló" grúz katonák pedig tudták, hogy a Szovjetunióba visszatérve nem lennének túl kedvezőek a kilátásaik: kegyetlen megtorlásra számíthatnak. A 822. gyalogos zászlóalj ezért 1945 áprilisában úgy döntött, ismét átáll a másik oldalra.

1945. április 5-ről 6-ra virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után a grúz katonák késekkel és szuronyokkal támadtak rá az alvó németekre. Utóbbiak közül azonban néhány katonának - mint például az éjszakát a szigeten található egyik településen, Den Burgban a szeretőjével töltő Klaus Breitner őrnagynak - sikerült túlélni a mészárlást. Breitner néhány szerencsés német katonával együtt a holland szárazföldre szökött. 

Breitner április 6-án 2000 tengerész és SS-katona segítségével megtorló akciót indított a grúz katonák ellen. A foglyul ejtett grúzokat levetkőztették, majd megásatták velük a saját sírjukat. Több mint 130 embert végeztek ki ezzel a módszerrel a németek. A vérengzés során a grúzok bujtatásával és segítségével vádolt holland civileket, valamint az ellenállásban részt vevő személyeket is meggyilkoltak, a Texel szigetén található Den Burg és Eierland épületeit pedig komolyan megrongálták. Bár május 5-én a német alakulatok Hollandia-szerte megadták magukat, május 8-án pedig hivatalosan is véget ért a háború, a németek még két héten át folytatták a mészárlást. A vérengzés hat hete alatt legalább 812 német, 565 grúz és 120 holland katona és civil veszette életét.    

A rémálom heteiben Texel alig kapott segítséget a szövetséges csapatoktól: május 20-án mindössze egy kisebb kanadai alakulatot vezényeltek a szigetre, hogy a vérontás beszüntetéséről tárgyaljon a felekkel. Charles Foulkes altábornagyot annyira lenyűgözte a grúzok ellenállása, hogy a szovjet hadvezetőségnek írt levélben kért kegyelmet a grúz katonáknak. A túlélők hamarosan visszakerültek hazájukba, ám ott nem megtorlás várt rájuk. Gyakorlatilag hősként fogadták őket. A szovjet kommunista pártlap, a Pravda 1946-ban egy cikkben egyenesen "szovjet hazafiaknak" nevezte a texeli felkelőket. A második világháborút követően több szovjet vezető is ellátogatott Texel szigetére, hogy lerója tiszteletét a németekkel szembeszálló "hősök" emléke előtt.