Amikor egy magyar orvos műtéte módosított a trianoni határokon
2021. február 15. 11:54 Csernus Szilveszter
A diplomácia porondján
A bizottság 1922. márciusi ülésén az angol mellett csak a japán (és természetesen a magyar) delegált óhajtotta Somoskő és Somoskőújfalu visszatérését, ami szavazategyenlőséget eredményezett. A bizottság így felterjesztette a kérdést a Nagykövetek Tanácsához, amely kitért a döntés elől és a vita eldöntését a két országra bízta.
A magyar követeléseket a csehszlovák fél annak ellenére nem fogadta el, hogy az csak Somoskőre korlátozódott ekkor. A kérdés így ismét a Nagykövetek Tanácsához került, amely innen még feljebb dobta az ügyet, a Népszövetség elé. Ehhez a magyar fél kifejezetten ragaszkodott is, a Nagykövetek Tanácsa ugyanis nem a vesztes országok javát szolgáló döntéseiről volt híres.
A világszervezet 1923. április 23-án hozta meg a várva-várt döntést, amelynek értelmében visszakerült Magyarországhoz Somoskő és Somoskőújfalu, a környék bazalt és szénbányáinak egy részével együtt. Magyarország megkapta emellett a kitermelési jogot arra a bazaltra vonatkozóan, amely Somoskő határának Csehszlovákiához ítélt részén található – ilyen bánya volt Krepuska professzor birtokán is. A bányák bonyolult tulajdonjogi viszonya ellenére a magyar fél járt jól: a magyar tulajdonosoknak joguk volt fejleszteni, bővíteni bányáikat, sőt vasútvonalat is építtettek, amelyen vám- és illetékmentesen hozhatták be a bazaltot.
Ilyen volt például a határtól 9 kilométerre fekvő Macskalyuk-Somoskői kőfejtő is. A „klasszikus” kocka alakú bazaltköveket bizonyára mindenki ismeri – a 19-20. század fordulóján, az aszfaltozás korszaka előtt ezzel kövezték le a magyar, sőt bécsi utakat is. Ezeknek az ismertebb neve a macskakő, amely a különös sorsú macskalyuki kőfejtőről kapta a nevét. A salamoni döntés következtében a palócföldi bazaltbányák egészen a második világháború végéig elláthatták Magyarország városait, utait.
A Népszövetség megoldást talált a vasútvonalakra oly éhes csehszlovák delegáció igényeinek kielégítésére is: a somoskői vasútállomást közös magyar-csehszlovák használatba rendelték, ahol a csehszlovák vonatokat szerelhették és parkoltathatták. Mind a bánya, mind a vasútállomás magyar, illetve csehszlovák személyzete külön, évente megújított fényképes igazolvánnyal léphette át a határt nap mint nap.
A bányák és a vasútállomás használatának „elcseréléséhez” a világszervezet döntése mellett a két kormány együttműködése és beleegyezése is kellett. A komprommisszumos döntés részeként az állomásfőnök magyar, míg a bányaigazgatók csehszlovák állampolgárok voltak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
