A valódi „utolsó szamuráj” egy gazdagon kitüntetett francia tüzértiszt volt
2020. augusztus 27. 17:33 Múlt-kor
A kitartó európai
A harcok kibontakozásával a külpolitikai helyzet is megváltozott: a Japánnal kapcsolatban álló nagyhatalmak – köztük Franciaország is – semlegességet fogadott a belháborúban, a császár pedig azt parancsolta meg, hogy a francia tanácsadók térjenek haza, és ne segítsék ellenségeit.
A kontingens tagjainak többsége így is tett, azonban Brunet és néhány társa (Arthur Fortant, Jean Martin, André Cazeneuve és François Bouffier) úgy döntött, marad, és harcol a Tokugava-klán és a sóguni államapparátus, a bakufu oldalán.
Döntésük pontos háttere máig nem ismert – Brunet gondolataira csupán egyetlen, magának III. Napóleon császárnak címzett leveléből következtethet az utókor:
„A forradalom arra kényszeríti a Katonai Missziót, hogy visszatérjen Franciaországba. Egyedül maradok itt, egyedül akarom folytatni, új feltételek mellett, az eredményeket, amelyeket a Misszió elért, az Északi Párttal együtt, amely a Japánban Franciaország számára kedvezőbb párt. Hamarosan reakció veszi kezdetét, ás az Észak Daimjói engem kértek fel arra, hogy legyek ennek a lelke. A felkérést elfogadtam, mert ezer japán tiszt és altiszt, azaz tanítványaink segítségével irányítani tudom a Konföderáció 50 000 emberét.”
Brunet tehát végső soron azzal magyarázta kitartását uralkodójának, hogy Franciaország számára az a kívánatos, ha a sógun és a bakufu uralja továbbra is a szigetországot. Brunet korábban is hősiesnek mutatkozó személyisége alapján az is könnyen elképzelhető, hogy nagy hatással volt rá a Tokugava-klán szamurájainak harci szelleme, és kötelességének érezte megsegítésüket.
Bármi is járt a francia tüzértiszt fejében, ezt követően valódi veszélyben volt, és semmiféle védelemre nem számíthatott a francia állam részéről.