A valódi Enola Holmesok: így dolgoztak a viktoriánus kori Anglia női nyomozói

2026. június 22. 06:37 Iszály Boróka Múlt-kor

Régóta köztudott, hogy a viktoriánus kori és 20. század eleji Angliában számos női detektív dolgozott, akik közül egyesek a rendőrség, míg mások a magánkézben lévő nyomozóirodák munkáját segítették – a korabeli sajtó beszámolói szerint igencsak hatékonyan. Kiváltképpen a bolti lopások megakadályozása, a leány- és gyermekkereskedelem felszámolása, a rendszer számára veszélyesnek ítélt agitátorok megfigyelése, illetve a prostitúciós hálózat felgöngyölítése során bizonyultak rendkívül hatékonynak ezek a női ügynökök nemcsak a szigetországban, hanem az angol példán felbuzdulva később az Osztrák–Magyar Monarchiában is. A Budapesti Napló egyik újságírója így írt erről a folyóirat 1898-as májusi számában: „A budapesti államrendőrségnek nagyon megszaporodott most a munkája, hogy a szociális kérdés megoldását is reája bízták. A zsebtolvajokon és notórius betörőkön kivül most legalább félszáz szocialista agitátort kell állandóan felügyelet alatt tartani. A titkos rendőrök erre nem elegendők és ezért a főkapitány ahhoz a rendszerhez fordult, amelyet Londonban és Párisban már régebben alkalmaztak. Női titkos rendőröket soroztak a detektív karba. (...) És a szocialista ifjak akik vasárnap délutánonkint habzó sör mellett merészen kacsingatnak a szomszéd asztalnál ülő szép asszonyokra, nem is sejtik, hogy kígyót készülnek keblükre ölelni. Poézis ide, poézis oda, a rendszer nagyon praktikus és kétségtelenül kipróbált. Hogy meglehetősen erkölcstelen, az a rendőrség számára mellékes.”

Bár az Egyesült Királyságban csak 1915-1917 környékén álltak szolgálatba az első hivatásos rendőrnők, a hatóságok valójában már évtizedekkel korábban is nagy számban alkalmaztak női segítőket, akiknek legfontosabb feladataik közé tartozott a női gyanúsítottak motozása, az ellopott tárgyak felkutatása, a családon belüli erőszak áldozatain látható sérülések feljegyzése, valamint minden olyan vizsgálat, amelyet a korabeli társadalmi normák szerint a férfi rendőrök nem végezhettek el az ellenkező nemű személyeken. Ezek az úttörő lányok és asszonyok sokszor nem riadtak vissza a veszélyes fedett munkától sem: ha kellett, akkor szolgálólánynak, albérlőnek vagy éppen csaposnak adták ki magukat, hogy ezáltal észrevétlenül szemmel tarthassák célpontjaikat. Mindez természetesen nem kerülte el a korabeli magyar sajtó figyelmét sem, a Magyar Hirlap egyik újságírója a lap 1898-as júniusi számában például azt is megfogalmazta, hogy milyen kritériumoknak kellett megfelelniük ezeknek a megbízási alapon alkalmazott, fiatal lányoknak: "Angliában és Amerikában ezidőszerint több mint 80 nő áll a bűnügyi rendőrség szolgálatában és azt tapasztalták, hogy sok nő ebben a szolgálatban kitűnően beválik. Londonban sok kávéházi és vendéglőbeli pénztárosnő titokban a rendőrséget is szolgálja. Éppen ezeket a kasszirnőket szokták a legkényesebb és legfontosabb megbízásokra fölhasználni. Csak szép és szeretetreméltó nőket alkalmaz a rendőrség, akikkel a férfiak szívesen érintkeznek. Ezek a rendőri szirének aztán a hálójukba csalják a velük szemben gyanutlan férfiakat és titkaikat a rendőri szolgálat érdekében kifürkészik."

A női detektívek alkalmazásának gondolata azonban korántsem nyerte el mindenki tetszését: sokan ugyanis nem értették, hogy mégis miként őrizhetné meg egy tiszteséges nő erkölcsi feddhetetlenségét, ha hírhedt utcákat járva kellene dolgoznia. Az 1888-as whitechapeli gyilkosságok kapcsán került először előtérbe a rendes (tehát nem megbízási alapon dolgoztatott) nyomozónők alkalmazásával kapcsolatos vita, amikor a Hasfelmetsző Jack felkutatását vezető Scotland Yard néhány férfi kollégája – hivatásos női detektívek hiányában – kénytelen volt prostituáltnak öltözni, hogy így hamarabb kézre keríthessék a gyilkost. Bár az akció nem járt sikerrel, annyi haszna azonban mindenképpen volt, hogy Frances Cobbe nem sokkal ezután nyílt levélben érvelt a női detektívek alkalmazása mellett, ekkor még sajnos sikertelenül. A társadalmi fenntartások ellenére a 20. századi sajtónak már alapvetően pozitív véleménye volt a hatóságok, illetve a magánszemélyek által alkalmazott, ideiglenes nyomozónők tevékenységéről. „Egy angol lap szerint ebben a nehéz foglalkozásban, a mely a legügyesebb ámítást, a legnagyobb gondosságot és lélekjelenlétet követeli, az asszony sokkal jobban használható, mint a férfi. A nők született detektívek. Angolországban, mint egy angol újság írja, legujabban a női detektív hivatását egy ügyes vállalkozó hatalmas szervezetté alakította.” – jegyezte meg például a Budapesti Hírlap egyik munkatársa 1908 januárjában.

A detektívnők többsége azonban nem a rendőrségnek, hanem különböző magánnyomozó-irodáknak dolgozott. Közülük a legismertebbek a viktoriánus korban Kate Easton egykori színésznő és Antonia Moser nyomozóvállalkozásai voltak, akik félig-meddig fikciós önéletrajzi visszaemlékezéseik és újságcikkeik révén tudatosan építették saját hírnevüket. Az ilyen cégeknek dolgozó lányok élete - a korabeli melodrámák és ponyvaregények ábrázolásával szemben - valójában meglehetősen hétköznapi volt, mivel általában egyszerű megfigyeléseket végeztek vagy válási bizonyítékokat gyűjtöttek. Népszerűségük az 1857-es angol válójogi reform után ugrott meg igazán, mivel az új törvény a feleségek számára is lehetővé tette a válás kezdeményezését - a vonatkozó bizonyítékok bemutatása mellett. Ilyen - nem feltétlen Angliában játszódó - válási esetekről a magyar sajtó természetesen igen lelkesen igyekezett tájékoztatni olvasóközönségét, a Pécsi Közlöny 1903-as decemberi számában például egy meglehetősen pikáns történetet közölt: "Egy előkelő berlini úriasszony férjétől válni akart, de nem volt válóok. Megbízta hát az egyik magándetektivet kutasson férje előélete után, - talán elkövetett olyant mi ok lenne a válásra. (...) Erre a magándetektív gondolt merészet és nagyot, egyik nagyon csinos, fiatal női alkalmazottjára bízta az ügyet, ki csakhamar találkára csalta a férjét és nem volt az véletlen, hogy a megbizó úriasszony nővére éppen akkor nyitott be a női detekiv lakosztályába, mikor ott sógora a legbizalmasabb helyzetben volt." Ugyanakkor nemcsak válóok-keresésre, hanem házasságok nyélbe ütésére is gyakran alkalmaztak női detektíveket, akik óvatosan kiismerték egy-egy gazdag úrilány minden jó és rossz szokását, hogy aztán megbízóik minden szükséges tudással felvértezve állhassanak kiszemeltjük elé.

Sara Lodge, a St. Andrews-i Egyetem professzora a témával kapcsolatban tartott előadásában kiemelte: a viktoriánus kori Nagy-Britanniában alkalmazott nyomozónők a valóságban sokszor hétköznapi és rutinszerű feladatokat vittek véghez, meglehetősen változó  mértékű fizetéssel. Munkájuk jelentősége azonban elsősorban nem a látványos bűnügyek felderítésében rejlett, hanem abban, hogy nőként olyan emberek bizalmába is be tudtak férkőzni, illetve olyan információkat is meg tudtak szerezni, amelyekhez férfi kollégáik nehezebben juthattak volna hozzá.