A törökök Trianonja
2015. augusztus 10. 08:35 Csernus Szilveszter
Török uralom helyébe gyarmatok
A sévres-i béke során a világháborús győztesek hullámai összecsaptak az egykor félelmetes Oszmán Birodalom felett. Bár több, mint két évszázadig sikerült életben tartaniuk „Európa beteg emberét” a nyugati hatalmaknak, a kegyelemdöfést mégis ők adták meg, éppen annak az Oroszországnak a kihagyásával, amely fő céljának régóta a szultán birodalmának szétzúzását tekintette.
A békeszerződést tizenhárom győztes hatalommal kötötte a török fél, melyek között ott találjuk Görögországot is, az új államok közül pedig a fiatal Örményországot, Hedzsázt (így hívták a brit segítséggel létrehozott új arab államot, Szaúd-Arábia elődjét) és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot is. A szerződés a versailles-i (1919. június 28.) mintájára íródott, így például benne foglaltatott a Népszövetség alapító okmánya is.
Gazdaságilag teljesen a brit-francia-olasz antantnak rendelték alá a szultán államát. A világháború előtti kapitulációkat visszaállították, az adósságkezelést és az állami jegybankot pedig teljesen a három nagyhatalom irányítása alá helyezte a szerződés. A katonaságot 50 700 főben maximalizálták, amelyből 35 ezer a határőri és rendfenntartó feladatokat ellátó „zsandárság” állománya lett volna. A haditengerészetet nevetségesen kicsire hagyták a béketeremtők, még a maradék Törökország tengerpartjaihoz is viszonyítva.
1914-ben az Oszmán Birodalom még mindig a világ egyik legnagyobb területű állama volt a maga hárommillió km²-ével, bár abba benne foglaltatott Ciprus és Egyiptom is ahol a szultán hatalma - az évi adózást leszámítva - már évtizedek óta olyan névleges volt, mint Bosznia-Hercegovinában 1878-1908 között. Egyiptom brit protektorátus alatt névleg függetlenné, míg Ciprus közvetlenül a Brit Birodalom részévé vált. Szintén London vette át az irányítást a San Remóban véglegesített határú Jordánia, Palesztina és Mezopotámia (a mai Irak) felett népszövetségi mandátum címén. Franciaországnak a britekkel való osztozkodásban a szintén ekkor körülhatárolt Libanon és Szíria jutott. Az újdonsült gyarmatok szintén „népszövetségi mandátum” címen váltak Franciaország uralta tartománnyá.
Az osztozkodásból természetesen nem maradhatott ki Görögország sem: a már több, mint egy éve megszállva tartott Szmirnát és környékét a sévres-i béke meghagyta török szuverenitás alatt, ám azt megosztva a görög hatóságokkal, ugyanis a közigazgatás továbbra is görög kézen maradhatott a katonai megszállás fenntartása mellett. Iónia végleges hovatartozásáról pedig egy 1925-ra kiírt, a helyi parlament és a Népszövetség által lebonyolítandó népszavazás döntött volna. Bár a görögök „megali ideája” nem valósult meg Sévres-ben - amellett, hogy Venizelosz megesküdött Párizsban, hogy az eszme által fővárosnak kiszemelt Konstantinápolyra nem tart igényt -, de azért Athén területi nyereséget is elkönyvelhetett: a trákiai görög-török határ Isztanbul elővárosáig tolódott.
Az örmény lakta területek az új örmény államhoz kerültek, míg az említett új arábiai állam, a Mekkát és Medinát is magában foglaló Hedzsáz függetlenségét elismerte a nemzetközi közösség. A Kurdisztán jövőjét illető bizonytalanság a békeszerződésben is meglátszott, a győztes hatalmak egyelőre a kurd lakta térség jövőjét a Népszövetségre bízták. A tengerszorosokat és a Márvány-tengert nemzetközi vizekké nyilvánították, így az átjáró - egy rövid időszakra a történelemben - minden polgári és katonai használatú hajó előtt nyitva állt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
