A természet tanulmányozásában látta sikerének titkát Gaudí
2023. június 10. 15:05 Múlt-kor
Magány és világhírnév
1904 és 1910 között készültek a mára emblematikussá vált Gaudí-épületek, a Casa Milà és a Casa Batlló. Az eredetileg barcelonai lakóépületnek szánt, ma már múzeumként működő épületek a művész legismertebb alkotásai közé tartoznak. A Casa Milà a természet és az építészet találkozása, szintjei kerámia virágmotívumot formáznak, Katalónia hegyeit és tengerpartjait idéző egyedi stílusa ebben az alkotásában ölt leginkább testet.
A Casa Batlló a szecessziós stílusának talán legharmonikusabb darabja, szintén a világörökség része. Az ekkorra már kiforrott művész jelentős szerepet vállalt a katalán művészek és kézművesek spanyolellenes mozgalmában, a Renaixensában, akikkel a madridi kormány által elnyomott katalán életforma újjászületéséért küzdött. Ugyan politikai szerepet nem vállalt, többször járt tüntetésen, sőt, egy alkalommal még le is tartóztatták, és csak óvadékkal tudott szabadulni.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)
Életszínvonala nem emelkedett a szakmai elismertséggel. Míg a fiatal Gaudí gyakran öltözködött elegánsan, színházba és operába is lovaskocsival járt, addig kora előrehaladtával egyre inkább kopott öltönyökben járó öregúrként jelent meg – ha megjelent egyáltalán – társas rendezvényeken.
Gaudí életformája az állandó vándorlásról szólt. Egy ideig Barcelonán kívül telepedett le, majd végül visszaköltözése után, 1906-ban többszöri helyszínváltoztatás után a Güell-park egyik épületében – amely ma múzeum – telepedett le, ahol apjával és unokahúgával élt egészen hozzátartozói haláláig. Gaudí utolsó hónapjaiban a Sagrada Família műhelyébe költözött, lényegében remete életformát folytatva a templom falain belül és kívül egyaránt.
1915-ös idegenvezetés a Sagrada Famíliában
A Barcelona jelképévé magasodott Sagrada Família, azaz a Szent Család-templom építése 1882-ben kezdődött meg Francisco de Paula del Villar y Lozano tervei alapján, aki egy hagyományos, neogótikus templomot tervezett. A munkálatok irányítását egy év múlva vette át Gaudí, aki szinte teljesen átírta az eredeti elképzeléseket.
A templom építése egyre nagyobb energiáit emésztette fel, így építészcsapatával – akik közül többen maguk is híresek lettek – megfelelő stratégiára volt szükség, hogy a munkák gördülékenyen haladjanak előre. Gaudí 1915-től minden más megbízásával felhagyott. és csak a templom építésére koncentrált. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy az 1910-es évtized meglehetősen nehezen alakult magánéletében: számtalan barátját, munkatársát és családtagját veszítette el. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „A jó barátaim meghaltak; se családom, se vagyonom: semmim nem maradt. Most teljes egészében az egyháznak szentelhetem magam.”
Az építész 1926. június 7-én szokásos sétájára indult a környéken, amikor az egyik kereszteződésnél elütötte egy villamos. Eszméletét vesztette, és mivel nem voltak nála azonosításra alkalmas iratok – ráadásul ruhája is rongyos volt – sokáig senki sem segített neki. Végül egy rendőr vitte be a kórházba, de három nappal később belehalt sérüléseibe. Noha ekkor a templomnak még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat készült el, Gaudít a kriptában temették el. A lassú munkát halála előtt így kommentálta: „Megbízómnak nem sürgős.”
A Sagrada Família munkálatai azóta is az ő tervei és modellje alapján folytatódnak adományokból és a belépődíjakból: ez a világ egyetlen épülő műemléke. A befejezést 2026-ra, Gaudí halálának centenáriumára tervezik, a bazilikát 2010-ben szentelte fel XVI. Benedek pápa.
Ha elkészül, a Sagrada Família lesz a legmagasabb európai katedrális, tíz méterrel magasabb, mint az ulmi székesegyház. (A tornyokat Gaudí nevezte el, az ő kívánsága volt az is, hogy a legmagasabb se haladja meg Barcelona legkiemelkedőbb pontját, a 185 méter magas Montjuic-et.)
Noha a történelem időközben Gaudít a világ talán elsőszámú építészévé avanzsálta, életében rendkívül magányos maradt. Egyetlen szerelme, Josefa Moreu sem viszonozta érzéseit, sokan emiatt később megtört, rosszkedvű emberként ábrázolták, de ezt barátai és munkatársai – például Francesc Berenguer – cáfolták. Saját maga írásos emlékeket nem hagyott az útókorra a műszaki jelentéseken, néhány baráti levélen és az 1873–1878 között írt hallgatói naplóján kívül, de ebben elsősorban építészeti kérdésekről tett feljegyzéseket.
Sokszor gúnyolták, kortársai közül a Casa Milàt többen csak kőbányaként emlegették. Példája csak szűk körben vált követendővé, elveit csupán néhány lelkes építésztársa alkalmazta, őt magát szinte elfelejtették, csak a hatvanas években fedezték fel újra. Szellemisége meghatározza Barcelona atmoszféráját, látogatók millióit csábítva a városba.