A sörfőzés szabályozásával csökkentették a kenyér árát a régi Bajorországban

2024. november 17. 15:05 Múlt-kor

A sör csak három hozzávalóból állhat: vízből, árpamalátából és komlóból – mondta ki IV. Vilmos bajor herceg. Az 1516-ban megfogalmazott, egész Bajorországra érvényes rendelet nem az alkohol ízvilágán kívánt javítani, ennél jóval praktikusabb okok vezérelték az uralkodót.

Söröző szerzetesek. A középkorban virágoztak a kolostori sörfőzdék

Az addig kenyérgabonával – főképp búzával – készített italt jóval ízletesebbnek tartották. Mivel sok sör fogyott, egyre több búzát használtak fel erre a célra. A kenyér legfontosabb összetevőjének áremelkedése viszont éhínséggel fenyegetett.

A bajor herceg törvénye (Reinheitsgebot) megakadályozta, hogy gabonát használjanak fel a „folyékony kenyér” készítéséhez, így normalizálva mindkét árucikk árát. Bár népének be kellett érnie a világosabb sörrel, a hercegi család ebből nem kért, és továbbra is használtak negyedik hozzávalót is.

Ha az időben visszaugrunk, láthatjuk, hogy nem ez volt az első szabályozás mely a szeszes italt érintette. A 12. században Rőtszakállú Frigyes a rossz sört főzőket büntette, két évszázaddal később, Weimarban pedig hasonlóan a bajor herceg rendeletéhez, minimalizálták az összetevők listáját. De hogy jutottunk el oda, hogy ennyire népszerű lett?

Aki sosem mondott nemet egy korsó sörre

A főképp a tiszta víz hiányát pótolni hivatott ital legkorábbi receptje a suméroktól maradt ránk.  A bódító nedű a fejlett ókori civilizációban végig jelen volt, bár a maihoz képest egészen más ízvilágot kell elképzelnünk.

Az egyiptomiak úgy vélték, hogy Ozirisznek és Ízisznek köszönhetik a sör feltalálását, a legenda szerint pedig az istenektől tanulta az elkészítési módot Gambrinus, a mondabeli germán király is. Ha hihetünk a szóbeszédnek, torka sosem száradt ki, töménytelen mennyiségű sört volt képes együltő helyében meginni. Az egyik elmélet szerint a brüsszeli sörfőzőcéh tiszteletbeli tagjáról, a 13. században élt I. János brabanti hercegről mintázták a ma már több sörfőzde nevét adó mitikus alakot.

A kora középkorban tehát nem áldozott le a sör csillaga, a leginkább gyógyító tulajdonságait figyelembe vevő szerzetesek előszeretettel kísérleteztek az ízekkel: az addig használt hozzávalókat, vagyis a gyömbért, mézet és tölgyfakérget felváltotta a komló, mely kitűnően tartósította az italt.

IV. Vilmos bajor herceg egykorú portréja

A böjtölés alatt is jókedvűen fogyasztották, és örömüket valószínűleg az sem csillapította, hogy jövedelmező üzlet nőtt ki belőle. Az uralkodók nem nézték jó szemmel a meggazdagodásukat, így különböző tilalmakat vezettek be a kolostori főzdék ellen.  A 14. századtól már a városi polgárság is kipróbálhatta magát, hogy ki készíti a legfinomabbat. A kocsmák vezetése mellett a sörfőzést is a nők érdemelték ki.

Boszorkányok főzete, a sör

Mind az alkoholt árusító nőkben, mind a képzeletünkben élő boszorkányokban akadt néhány közös vonás, mint az elengedhetetlen kellékek: a seprű, hegyes kalap és macska. A varázsfőzetet készítő boszorka sztereotípiája tehát az angol sörfőzésben gyökerezik. A vásárokban a részegítő italt is kínáló, többnyire férjezett nők kúp alakú fejfedőben különböztették meg magukat a más portékával kereskedőktől.

A 14. századi Angliában még a búzából vagy rozsból készült nedű volt a leginkább csalogató egy szomjas vándor számára, azonban a gabonára ácsingózó egereket már nem látták szívesen. Ellenük csak egy macska vehette fel a küzdelmet. A seprű célja természetesen a főzés színterének tisztántartása volt, de e mellett egyéb funkciókat is betöltött, például az árusítóhelyet jelző „sörpóznaként” is megállta a helyét.

Mivel a nők nagy vagyonra tettek szert ezzel a tudománnyal, sokaknak nem volt ínyére a meggazdagodásuk. Az ördög szolgáinak nevezték őket és boszorkánysággal megvádolva kezdték el üldözni a sörfőző nőket.