A rossz tapasztalatokra alapozva II. Géza már előre felkészült a keresztesek átvonulására
2021. június 8. 18:59 Csernus Szilveszter
A szárazföldön vezetett, Palesztinát felszabadítandó hadjáratok szinte mindegyike áthaladt a Magyar Királyság területén, Kálmán és II. Géza királyainknak nagy fejtörést okoztak az országon többtízezres létszámban áthaladó fegyveres zarándokok. A keresztes hadba beállt csőcselék eleve veszélyt jelentett minden vidékre ahol átvonult, míg a nemesi haderőkre kevésbé volt jellemző a fosztogatás. II. Géza királyunknak a vele ellenséges III. Konrád német-római császárral kellett szembenéznie 1147. június 8-án , mikor az uralkodó keresztesei élén átlépte a magyar határt.
Szeldzsuk támadás, keresztes segélykérés
A Szentföld már fél évszázada (ismét) keresztény uralom alatt állt, amikor az 1140-es években viharfelhők kezdtek gyülekezni az európai hódítók államai fölött. 1144-ben Imád ad-Dín, Szíria szeldzsuk helytartója betört az elsőként megalakult keresztes államba, az Edesszai Grófságba. Félő volt, hogy az újra erőre kapó muszlimok nem állnak meg a ma Törökországban fekvő város elfoglalása után, így a keresztesek Európához fordultak segítéségért.
A püspöki küldöttség a pápánál nem talált süket fülekre, így a szentatya, III. Jenő (1145-1153) Franciaországba indult, miután kiadta VII. Lajosnak (1137-1180) címzett bulláját, amelyben a keleti keresztények megmentésére indítandó hadjáratra kérte fel. Az eszme hirdetésében segítségére volt egy később szentté avatott ciszterci apát is.
Clairvaux-i Szent Bernát nevéhez fűződik ugyanis a második keresztes hadjárat megvalósítása, mivel a burgundi szerzetes kiváló szónoki képességei megannyi francia és német nemest győztek meg, hogy felvegyék a keresztet és útra keljenek. Köztük volt az éppen a legtöbb szomszédjával háborús viszonyban álló III. Konrád császár (1093-1152) is. Az országa erejét inkább „itthon” használni akaró német-római uralkodót 1146 karácsonyán, Speyer dómjában mondott misebeszédében győzte meg Bernát.
VII. Lajos francia, III. Konrád német uralkodók, illetve utóbbi vazallusai: IV. Boleszław lengyel, illetve II. Vladiszlav cseh fejedelem így elkezdtek a nagy szentföldi keresztes hadjáratra készülődni. A közhiedelemmel ellentétben nem az említett uralkodók voltak az első hadat vezető keresztény monarchák a szentföldi keresztes hadjáratok történetében: I. Sirgurd norvég király viselhette büszkén ezt a címet (a norvég keresztes hadjárat 1107-1110-ig tartott).
A keresztes tranzitország
A hadjárat szervezését hallva II. Géza király (1141-1162) joggal aggódhatott. Három oka is volt erre. Elsőként ott lebeghettek a szemei előtt az első keresztes hadjáratok keserű tapasztalatai. A Szent István király által 1018-ban megnyitott Moson-Győr-Székesfehérvár-Tolna-Baranyavár-Valkóvár-Zimony zarándokúton mindössze három hétbe telt mire a Valter vezette első keresztes sereg 1096-ban átlépte a magyar-bizánci határt, ám a Száván való átkelésről lemaradt 16 keresztes utóvéd zsákmányolni kezdett. Őket a zimonyiak lefegyverezték és a fősereg után paterolták, fegyvereiket és ruháikat pedig a várfalra akasztották.
Már az incidens előtt megérkezett az országba a „népi keresztesek” újabb serege, Amiens-i Péter vezetésével. Kálmán király (1095-1116) azzal a feltétellel engedte őket át, hogy tartózkodnak az erőszaktól és a károkozásoktól: ezzel Zimonyig nem is akadt probléma. A városhoz érkező keresztesek látták bajtársaik ingóságait a várfalon, mire azt hitték, hogy tulajdonosaik életét is kioltották. A várat megostromolták és a lakosok felét lemészárolták, majd a király haragjától félve gyorsan délnek folytatták útjukat.
A francia Folkmar Morvaország felől érkezett Magyarországra. Keresztesei útját már addig is fosztogatások és gyilkosságok szegélyezték, amelyeket a Felvidéken is folytattak – nem sokáig: Kálmán ugyanis Nyitra mellett bekerítette és megsemmisítette őket. Még hírhedtebb volt a Gottschalk vezette haderő, amelynek vonulása a mosoni kapun történő átkelés után röviddel lerészegdésbe, öldöklésbe, köztük egy fiú karóba húzásába torkollott. Az ott termő királyi sereg azonban szétszórta a Rajna-mentiekből és bajorokból verbuvált sereget.
Emicho gróf csapatai már a német városok zsidóinak lemészárlásával szerezte hírnevét, mire a magyar határhoz ért. Kálmán király ezért megtagadta bebocsátásukat, mire karddal törtek utat maguknak. Moson ostromába is belekezdtek, azonban a megfelelő időben kitörő várvédők még a királyi sereg beérkezése előtt kiverték az országból ezt a keresztes sereget is.
Az 1096-os év során még két, immár „lovagi” sereg ejtette útba Magyarországot Jeruzsálem felé vezető útján. Bouillon Gottfried, Alsó-Lotharingia hercege már túszul adta fivérét, Balduint, a későbbi jeruzsálemi királyt Kálmánnak és halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg az erőszakoskodásokat. Kálmán a Duna túloldalán követte őket a királyi sereggel, majd békével vált el Jeruzsálem későbbi meghódítójától. Hasonlóan atrocitásmentes volt az 1101-es aquitániai és bajor hercegek vezette lovagi sereg átvonulása is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
