A Nobel-díjat is elnyerte Robert Koch a tbc elleni harcában

2023. március 24. 13:20 Múlt-kor

A tuberkulózist – más néven gümőkort – az emberi történelem egyik legtöbb halálesetét okozó, legrettegettebb fertőző betegségek egyikeként tartjuk számon. A Mycobacterium tuberculosis nevű baktérium a leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de a központi idegrendszerre, nyirokrendszerre és a vérkeringésre is veszélyes lehet. A beteg tüdejében gümők keletkeznek, amelyek megakadályozzák a normális tüdőfunkciót és az egész szervezetben elterjedő káros anyagokat bocsájtanak ki.

A tbc nyomait szinte valamennyi ókori kultúrában megtaláljuk. Tömegessé válását az új és legújabb kori gazdasági és társadalmi fejlődés, valamint az azt követő városiasodás hozta meg. A 17. században az angliai iparcentrumokban az összezsúfolt munkások komoly járványügyi kockázatot jelentettek. A tüdővészt nem véletlenül nevezték, londoni vagy városi betegségnek is. A folyamat Európa valamennyi nagyvárosában lejátszódott, így Budapesten is.

Magyarországon 1901-ben a halálesetek negyedét a gümőkór okozta. A „Morbus hungaricus” elnevezés mögött a rossz körülmények között élő, elégtelenül táplálkozó szegény rétegekben produkált magas halálozási szám állt. A tbc ugyanakkor nemcsak az elesettek betegsége volt, a jómódúak között is szedte áldozatait. Gondoljunk csak Thoman Mann Varázshegyére, amelynek helyszíne a davosi tüdőszanatórium, ahol a társadalom felsőbb rétegeiből származó nők és férfiak szenvedtek a kórtól.

Edvard Munch: A beteg gyermek című festménye Sophie nővérét ábrázolja, aki Edvard 14 éves korában tuberkulózisban halt meg.

A tbc gyógyításában az egyik nagy előrelépést Robert Koch tette meg. Az 1843-ban sokgyermekes, szegény családba született Koch falusi körorvosként kezdte pályafutását. A feleségétől születésnapjára kapott mikroszkóp mellett eltöltött éjszakák eredménye lett az a felfedezés, amely a tbc kezeléséhez vezetett.

Pasteur mellett a bakteriológiai kutatások másik nagy úttörőjeként számon tartott Koch először a lépfene kórokozójával folytatott kísérleteket. Bebizonyította, hogy a beteg állatok vérével a betegség átvihető más szervezetekbe. 1882-ben, a berlini Élettani Társaság tudományos ülésén jelentette be, hogy felfedezte a tüdővész okozóját. Ennek azért is volt hatalmas jelentősége, mert a tbc-t ekkoriban még csak kevesen tekintették fertőző betegségnek, ami nyilvánvalóan a védekezésre is kihatott. Kochnak kellett meggyőznie a kételkedőket, ami sorozatos oltási kísérleteivel sikerült is. A felfedezés híre gyorsan elterjedt, hazánkban az Orvosi Hetilap 1882. áprilisi számában adott hírt róla.

1890-ben a Berlinben megtartott X. Nemzetközi Orvoskongresszuson Koch bejelentette, hogy felfedezte a tbc gyógyszerét, a tuberkulint. A hír hallatára tüdőbetegek millióiban csillant fel a gyógyulás reménye. Özönlöttek a betegek Berlinbe. A kezdeti biztató eredmények után azonban kiderült, a tuberkulin nem hatásos a betegség kezelésére, a későbbiekben a tbc diagnosztizálásában hasznosították.

A német koleraexpedíció Egyiptomban. Koch jobbról a harmadik, 1907.

Mindemellett Koch vetette meg a fertőzőbetegségek immunológiájának alapjait. Rájött ugyanis, ha egy állatot kisebb bacilusdózissal fertőz meg, amit az túlél, a megismételt fertőzésre a szervezete már másképp reagál. Továbbá felfedezte a szilárd táptalajon – zselatinon és burgonyaszeleteken – való tenyésztést. Az egységes baktériumtörzsek létrehozása lehetővé tette, hogy a különféle fertőző betegségek kórokozóit meghatározzák. A német orvos találta meg a kolera baktériumát is, ehhez Indiában folytatott kutatásokat. A magyar felfedező Bíró Lajost is Koch gyógyította ki a maláriából.

Kochnak megadatott, hogy kibontakoztassa tehetségét, patrónusai felismerték képességét és lehetővé tették számára, hogy kiléphessen a vidéki körorvosok közül. Pályája meredeken ívelt felfelé. Először a berlini Egészségügyi Intézetben kapott állást, 1885-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, hat évvel később a róla elnevezett intézetet vezette egészen 1904-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. 1905-ben orvosi Nobel-díjat kapott. A betegség ellenszerének megtalálását az 1910-ben elhunyt Koch már nem élhette meg.

A tuberkulin kudarca után több mint fél évszázad telt el, amíg az első, valóban hatásos gyógyszert megtalálták. A megoldást a Calmette-Guérin Bacilus (BCG) védőoltás hozta el, amelyet 1905 és 1921 között Franciaországban dolgozták ki, de tömeges elterjedése csak a II. világháború után kezdődött.

A tbc terjedésére figyelmeztető plakát az 1920-as évekből.

Magyarország járványügyi helyzete – ahogyan az Böszörményi Miklós: Társadalmi tényezők szerepe a tbc újraéledésében című, a Magyar Szemle 1996/4. számában megjelent tanulmányából kiderül – 1945-ig az egyik legrosszabb volt Európában. A háború után a hadifogoly- és koncentrációs táborokból a tbc-s betegek ezrei tértek haza. A BCG védőoltást 1953-ban tették kötelezővé, aminek látványos eredménye lett. A következő három évtizedben a tbc-s betegek száma a tizedére csökkent, az 1980-as évek elejétől veszítette el a tüdővész népbetegség-jellegét. A kórokozó ugyanakkor a WHO adatai szerint a 2000-es években is kétmilliárd embert fertőzött meg világszerte, legfőképpen Afrikában és Ázsiában.