A New York-i Szabadság-szobor tartószerkezete is a „vas varázslója”, Gustave Eiffel műve

2022. december 15. 11:29 MTI

Gustave Eiffel német eredetű, jómódú dijoni családból származott. A műegyetemre nem vették fel, ezért a párizsi mérnökképzőt végezte el. Diplomájának megszerzése után vasszerkezetekre, főleg hidakra szakosodott, s az elsők egyikeként dolgozott a nehéz és kevéssé rugalmas öntöttvas elemek helyett jóval teherbíróbb, hengerelt acélból készült, szegecselt térbeli rácsos szerkezetekkel, alkalmazott a hídépítésben sűrített levegős keszonokat.

Ő tervezte az 1867-es párizsi világkiállítás gépeket bemutató, hatalmas, boltíves csarnokát, a következő évben önálló céget alapított. 1877-ben tervei alapján épült a portugáliai Portónál a Douro folyó feletti 160 méteres acél átkelő, irodája készítette a dél-franciaországi Truyère folyót 162 méteres acélívvel összekötő, 400 méter hosszú Garabit-viadukt tervét, ami sokáig a világ legmagasabb hídja volt. Világszerte kapott megbízásokat, így ő tervezte a New York-i Szabadság-szobor tartószerkezetét, a Panama-csatorna számos hídját és zsilipjét. Magyarországon a budapesti Nyugati pályaudvar vasszerkezeti tervei kerültek ki az Eiffel-irodából.

A „vas varázslójának” is nevezett mérnök leghíresebb építménye az 1889-es párizsi világkiállításra két év alatt felépített Eiffel-torony, amelyet a közhittel ellentétben igazából nem ő, hanem cégének egyik építésze, a svájci Maurice Koechlin tervezett; Párizs városa hétszáz ajánlat közül választotta az övékét. A római Szent Péter-bazilikánál vagy a gízai piramisoknál kétszer magasabb, 300 méteres (angol mértékegységben számolva ezer láb) torony akkor a világ legmagasabb építményének számított, csak 1930-ban múlta felül a New York-i Chrysler Building.

A 7,5 millió frankba kerülő munka két évig, két hónapig és öt napig tartott, a torony minden hónapban 12 méterrel lett magasabb, és ez volt az első olyan építkezés, amelynek minden fázisát végig fényképezték. A háromezer munkás két és félmillió szegeccsel illesztette össze a 18 ezer egyenként tízméteres, előre gyártott elemet, amelyek összsúlya 7300 tonnára rúg, a tetejére 1665 lépcsőfok vezet. A torony négy pilonon (támasztószerkezeten) nyugszik, amelyek mindegyike saját alaptestében van kihorgonyozva, a lábak közti 76 méter fesztávú boltíveknek csak esztétikai szerepük van.

A különleges konstrukció a maga idejében komoly ellenérzéseket váltott ki, Párizs látképét elcsúfító monstrumnak tartották.

Egy anekdota szerint a leghevesebben az író Maupassant tiltakozott, aki elkészülte után mégis minden nap a torony vendéglőjében ebédelt – szavai szerint azért, mert ez az egyetlen hely Párizsban, ahonnan nem látszik az építmény. A tornyot eredetileg csak húsz évre engedélyezték, jövőjét csak az garantálta, hogy 1906-ban rádióadót szereltek a tetejére, később tévéműsorokat is sugároztak innen.

Eiffel még a torony építése közben a korrupció szinonimájává lett Panama-csatorna építésével kapcsolatban vesztegetési botrányba keveredett, emiatt lemondott cége vezetéséről. Élete hátralévő részét tudományos munkájának szentelte: aerodinamikával (az áramló levegővel, a levegőben mozgó testekre ható erőkkel foglalkozó tudományág) foglalkozott, dolgozószobáját a torony harmadik emeletén, 280 méter magasságban rendezte be. Az építmény egyik lábában szélcsatornát épített, ahol repülőmodelleket teszteltek, így a kísérleti aerodinamika egyik megteremtőjét is személyében tisztelhetjük. A Párizs melletti Auteiul-ben aerodinamikai laboratóriumot hozott létre, amelyet 1921-ben a francia államnak adományozott. A torony tetejére meteorológiai mérőállomást telepített, idővel Franciaország 25 különböző pontján mérte és jegyezte fel az időjárással kapcsolatos adatokat.

A világhírű francia mérnök 91 évesen, 1923. december 27-én hunyt el Párizsban. Képmása és a nevét viselő torony 1996-tól az euró bevezetéséig a 200 frankos francia bankjegyet díszítette. 2021-ben film készült életéről francia–belga–német koprodukcióban, Eiffel címmel.

A tornyot a párizsiak idővel megszerették, és esztétikai értékeit is elismerték, mára az „öreg hölgy” Párizs szimbóluma. Évente – normális körülmények között – hozzávetőlegesen hétmillióan keresik fel, és ezzel a világ leglátogatottabb fizetős műemléke. A 2018-ban indított teljes felújítás 2032-ig tart, ennek részeként többek között golyóálló üvegfallal veszik körül, a tervek szerint a munkálatok nagy része 2024-ig, a párizsi nyári olimpiai játékok idejére elkészül.